Valóban, a legelső gabona féleség, amit az ember rendszeresen termesztett, az az árpa volt. Kb. 9 ezer éve Catal Höyük, Jeriko, és az iraki Jarmo ásatásai ezt igazolták.
Az árpa megjelenése étrendünkben valóságos népesség robbanást indított el. Az addig átlagosan 28-35 éves várható átlagos élettartam 40 évre növekedett. Óriási jelentőségű volt, amikor a civilizáció hajnalán egyszerre két generáció élhetett egymás mellett, ami korábban gyakorlatilag nem volt általános.
Általánosságban is elmondható minden fajra, hogy annál egészségesebb és életképesebb, minél több generáció élhet egymás mellett. A generációk által átadott közvetlen tudás az írásbeliség kialakulása előtt létfontos volt. Ma is az, és korunk legsúlyosabb, a degeneráció csíráit hordozó jeleként kell értékelnünk az idősekkel szembeni általánosságban megnyilvánuló tiszteletlenséget, hálátlanságot.
Azután eltelt még 7 ezer év és a rómaiak és a görögök is többre becsülték az árpát az akkor már jól ismert és termelt búzánál is. Ceres isten nem búza koszorút, hanem árpa koszorút viselt a homlokán.
Az árpa glutén tartalma sokkal alacsonyabb, mint a búzáé, következésképpen sokkal egészségesebb is. Igaz, hogy az alacsony glutén tartalma miatt nem is lehet belőle olyan szép nagy kenyereket, süteményeket sütni, mint a búzából.
A gladiátorok az ókori Rómában főként árpán éltek (árpa zabálóknak nevezte őket az akkori köznyelv). Az árpa alapú étrenden erőnlétük, fizikai állóképességük kiváló volt. Az árpa után majdnem 3 ezer év késéssel jött csak a búza, majd őt követte a zab. A rozs csak alig két ezer éve vált gyomból kultúrnövénnyé.
Jó lenne az árpát újra felfedezni nem csak a sör vagy a Churchill által kedvelt whisky formájában, hanem főve, párolva vagy árpakenyérként fogyasztva újra.