Magyarországon évente legalább 1500 diabéteszes kerül olyan súlyos állapotba, hogy a szövődmények vagy a betegség elhanyagolása miatt amputálni kell a lábát. Sajnos ez a beavatkozás gyakran fölösleges – véli dr. Mecseky László, sebész szakorvos. Megelőzésről, megoldásokról és a cukorbetegek mai helyzetéről beszélgettünk vele.
Hogyan előzheti meg egy diabéteszes a lábán jelentkező fertőzések, elváltozások kialakulását? Egyáltalán, elkerülhetők ezek a szövődmények?
Ezek a problémák sajnos pár év után törvényszerűen jelentkeznek, főleg, ha a gyógyszerezés nincs jól beállítva, vagy ha a beteg elhanyagolja az állapotát. A kifekélyesedés megelőzhető, ehhez azonban minél előbb meg kell tenni a legfontosabb lépéseket: a bőr, a körmök megfelelő kezelése, ápolása, a rendszeres fertőtlenítés, a talpi túlnyomásos pontok felismerése és tehermentesítése – cukorbeteg-védőcipővel és az ebben lévő egyedi lábággyal – elengedhetetlen. Kerülni kell a láb túlzott megterhelését, a mezítláb vagy papucsban járást. A cukorbetegek nagy részénél érzészavar lép fel, így a legsúlyosabb szövődményeknél sem éreznek fájdalmat. Ennek eredménye, hogy a beteg képes elhanyagolni a problémát.
Ha a láb csak egy súlyosabb stádiumban kezd fájni, hogyan veheti észre a beteg, hogy orvosi segítségre van szüksége? Mi ilyenkor a megoldás?
Jó lenne, ha az évek óta cukros betegek ún. lábgondozásba kerülnének. A rizikófaktorokat így időben fel lehetne térképezni, és a beteget is meg lehetne tanítani arra, hogyan ismerje fel a szövődményeket.
Fontos lenne az is, hogy az idegkárosodás első jeleinek feltűnésével kapjon a rászoruló egy cukorbeteg-védőcipőt (ez kizárólag merev talpú, zárt orrú, gördülő talpú lehet), illetve egy talpi nyomáspontokat tehermentesítő lábágyat (ortézist). Ezekre a megelőző vizsgálatokra azonban sajnos ritkán jutnak el időben a betegek.
Mit tehet a beteg akkor, ha az orvos nem lát más kiutat, csak az amputációt?
Sajnos a körülmények ma még az amputációnak kedveznek. És legyünk őszinték: felesleges amputációért még soha senkit nem vontak felelősségre.
Egy, az esküjéhez hű orvos számára, sajnos, vannak betarthatatlan jogszabályok, és ezek áthágásáért mindennaposak az elmarasztalások. Így nem csoda, hogy kollégáink száma megcsappant az utóbbi időben. Ennek következménye, hogy a beteg is jobban hisz a reklámoknak vagy a szomszédasszonynak, mint nekünk. Ha az emberek az egészségügyi szolgáltatás kulisszatitkaival is megismerkedhetnének, jobban megbecsülnék a lelkiismeretes orvosok munkáját.
Mik a külföldi tendenciák? Más országokban hogyan viszonyulnak az orvosok az amputációhoz?
A világ sokkal komolyabban veszi a cukorbetegség lábszövődményeit, mint Magyarország. Speciális intézetek születnek, kizárólag ezeknek a problémáknak a megoldására. A végtagveszések terhe ugyanis nemcsak az érintettek karrierjét, hanem a költségvetést is romba dönti. Nálunk, sajnos, a szakemberek nincsenek kellően megbecsülve, pedig sokszor gazdaságosabb lenne megakadályozni az amputációkat, úgy, mint a világ gazdagabbik felén.
Magyarországon milyen kilátásai vannak a betegeknek, várható valamilyen változás ezen a téren?
Vannak jó szakembereink, megvannak a bevált módszerek és technikák, de sajnos ezek igen szűk körben állnak rendelkezésre. Mivel a lakosság 10%-a veszélyeztetett, a jelenlegi helyzet megváltoztatása népegészségügyi jelentőségű feladat.
Ahhoz, hogy komoly előrelépés legyen a diabéteszes végtagok megmentésében, a döntéshozókat kell cselekvésre bírni. Minden megyében tenni kell azért, hogy a szaktudás és a speciális technika rendelkezésre álljon. Ehhez azonban változásra van szükség.
Forrás: Szimpatika
Ezek a problémák sajnos pár év után törvényszerűen jelentkeznek, főleg, ha a gyógyszerezés nincs jól beállítva, vagy ha a beteg elhanyagolja az állapotát. A kifekélyesedés megelőzhető, ehhez azonban minél előbb meg kell tenni a legfontosabb lépéseket: a bőr, a körmök megfelelő kezelése, ápolása, a rendszeres fertőtlenítés, a talpi túlnyomásos pontok felismerése és tehermentesítése – cukorbeteg-védőcipővel és az ebben lévő egyedi lábággyal – elengedhetetlen. Kerülni kell a láb túlzott megterhelését, a mezítláb vagy papucsban járást. A cukorbetegek nagy részénél érzészavar lép fel, így a legsúlyosabb szövődményeknél sem éreznek fájdalmat. Ennek eredménye, hogy a beteg képes elhanyagolni a problémát.
Ha a láb csak egy súlyosabb stádiumban kezd fájni, hogyan veheti észre a beteg, hogy orvosi segítségre van szüksége? Mi ilyenkor a megoldás?
Jó lenne, ha az évek óta cukros betegek ún. lábgondozásba kerülnének. A rizikófaktorokat így időben fel lehetne térképezni, és a beteget is meg lehetne tanítani arra, hogyan ismerje fel a szövődményeket.
Fontos lenne az is, hogy az idegkárosodás első jeleinek feltűnésével kapjon a rászoruló egy cukorbeteg-védőcipőt (ez kizárólag merev talpú, zárt orrú, gördülő talpú lehet), illetve egy talpi nyomáspontokat tehermentesítő lábágyat (ortézist). Ezekre a megelőző vizsgálatokra azonban sajnos ritkán jutnak el időben a betegek.
Mit tehet a beteg akkor, ha az orvos nem lát más kiutat, csak az amputációt?
Sajnos a körülmények ma még az amputációnak kedveznek. És legyünk őszinték: felesleges amputációért még soha senkit nem vontak felelősségre.
Egy, az esküjéhez hű orvos számára, sajnos, vannak betarthatatlan jogszabályok, és ezek áthágásáért mindennaposak az elmarasztalások. Így nem csoda, hogy kollégáink száma megcsappant az utóbbi időben. Ennek következménye, hogy a beteg is jobban hisz a reklámoknak vagy a szomszédasszonynak, mint nekünk. Ha az emberek az egészségügyi szolgáltatás kulisszatitkaival is megismerkedhetnének, jobban megbecsülnék a lelkiismeretes orvosok munkáját.
Mik a külföldi tendenciák? Más országokban hogyan viszonyulnak az orvosok az amputációhoz?
A világ sokkal komolyabban veszi a cukorbetegség lábszövődményeit, mint Magyarország. Speciális intézetek születnek, kizárólag ezeknek a problémáknak a megoldására. A végtagveszések terhe ugyanis nemcsak az érintettek karrierjét, hanem a költségvetést is romba dönti. Nálunk, sajnos, a szakemberek nincsenek kellően megbecsülve, pedig sokszor gazdaságosabb lenne megakadályozni az amputációkat, úgy, mint a világ gazdagabbik felén.
Magyarországon milyen kilátásai vannak a betegeknek, várható valamilyen változás ezen a téren?
Vannak jó szakembereink, megvannak a bevált módszerek és technikák, de sajnos ezek igen szűk körben állnak rendelkezésre. Mivel a lakosság 10%-a veszélyeztetett, a jelenlegi helyzet megváltoztatása népegészségügyi jelentőségű feladat.
Ahhoz, hogy komoly előrelépés legyen a diabéteszes végtagok megmentésében, a döntéshozókat kell cselekvésre bírni. Minden megyében tenni kell azért, hogy a szaktudás és a speciális technika rendelkezésre álljon. Ehhez azonban változásra van szükség.
Forrás: Szimpatika