Quantcast
Channel: Alizetics Magazin
Viewing all articles
Browse latest Browse all 4294

Berki Artúr az ének iskolája nyertese

$
0
0
A mindig elegáns megjelenéssel és profi produkciókkal előrukkoló Berki Artúr lett idén Az ének iskolája évfolyamelső diákja. A Life.hu-nak elmesélte, egyáltalán nem számított rá, hogy ő lehet a legjobb.

Artúrt már az első adásban kiszúrtuk magunknak és biztosak voltunk benne, hogy a végső döntőig menetel majd.

"A döntőben mindkét produkciómmal jó érzésekkel mentem fel a színpadra és szerettem volna, ha ezt a közönség is érzi. Tudtam, elérkezett az utolsó esélyem arra, hogy megmutathassam, mennyit fejlődtem az elmúlt hetek alatt"– kezdte Artúr, aki nagyon hálás tanárainak, mert rengeteget tanult.

„Mivel a műsor előtt csak otthon énekelgettem, nagyon örültem, hogy végre profi énektanártól leshettem el a technikákat. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy én leszek az évfolyamelső. Már készültem, hogy valamelyik társamnak gratulálhatok, amikor kimondták a nevem"– mosolygott Artúr, aki legjobb barátjának, Radics Janinak is nagyon drukkolt, de ha bárki más nyert volna, akkor is ugyanolyan boldog lett volna, mint saját győzelme pillanatában.

„A nyeremények közül az utazásnak örülök a legjobban, mert egy szép helyen pihenhetünk majd a családdal. A pénznyereményt pedig tanulásra fogom fordítani. Szeretnék profi énektanárhoz járni és angolt tanulni"– magyarázta a kis énekes, akiről még biztosan hallunk majd.

Forrás: Life.hu


Viewing all articles
Browse latest Browse all 4294

Trending Articles


ESZO ( Elnyújtott Szexuális Orgazmus )(1996)


Tófeji Vali: Elsős leszek


Ékásó, erdészeti, 2 db eladó. Ár: 6.000 Ft. 30/402-4382, Zala megye


Ausztriai munkalehetőség


Rugdalódzó


Zelk Zoltán: Az állatok iskolája


GÁSZLER KFT. BELFÖLDI GÉPJÁRMŰVEZETŐKET KERES


Billboard Music Awards 2017: Íme a jelöltek listája!


Axl Rose - Timothy White Photoshoot


Vavian Fable