A pánikbetegség nem új kór. Már Rousseau is leírt magán pániktüneteket, amelyeket a szívben lévő polipnak titulált. Ami nem írói lelemény, hanem a korban létező orvosi diagnózis, a híres olasz anatómus, Malpighi még könyvet is írt róla. Valószínűleg Hippokratész is ismerte a bajt, aminek gyógyszeréül vízzel felesben hígított bort ajánlott.
A pánikbetegségnek számtalan régi elnevezése létezik, Freud a félelemteli várakozáson alapuló és rohamokban jelentkező „szorongásos neurózis” tüneteit így sorolta fel 1895-ben: hirtelen fellépő légszomj, szívdobogás, szédülés, remegés, hányinger, hasmenés, verejtékezés, halálfélelem - írja a Szimpatika.
Ez pontosan megegyezik a mai szakkönyvi leírásokkal. Tehát aki a pánikbetegséget új találmánynak, divatbetegségnek minősíti, az csak tájékozatlanságát árulja el. A tünetek évszázadok óta ismertek, de csak az 1980-as évektől nevezik pánikbetegségnek.
Leggyakoribb a fulladást, heves szívdobogást, mellkasi szorítást, remegést, szédülést, halálfélelmet említő beteg. A tünetek igen gyorsan, 10 perc alatt elérik maximális intenzitásukat és spontán, 20-30 perc múlva megszűnnek. Mivel a rosszullét negyed-fél óra alatt lezajlik, a megérkező orvos tünetmentes beteget is találhat.
Pánikrohama az emberek többségének legalább egyszer van életében, de ez nem jelenti, hogy a betegség kialakul. A tünetek súlyossága is változó, a rohamok lehet, hogy csak olykor-olykor jönnek elő, másoknál gyakoriak és egyre súlyosabbak. A tünetek korlátok közé szorítják a betegek, akik kerülik a társaságot, néha a lakásból se szívesen lépnek ki. A betegség előfordulása a két nemnél nem azonos, kétszer több a pánikbeteg nő a férfiakhoz viszonyítva, de utóbbiak azok, akik hamarabb fordulnak orvoshoz. Tapasztalatok szerint fiatal korban alakul ki a betegség, 20-40 év között.
A pánikrohamok, ha egyszer ismétlődni kezdenek, éveken vagy évtizedeken át gyötrik az embert, kiszámíthatatlanul, váratlanul jelentkeznek, hol napjában többször, hol több hónapos szünetekkel. Az idő múlásával a rohamok szelídülnek, de csak azért, mert a beteg megszokja őket, megpróbálja hozzájuk igazítani az életét. Minden olyan helyzetet elkerül, ami kiválthatja a rohamot. Kezelés nélkül a pánikbetegek túlnyomó többségénél különféle fóbiák is kialakulnak, illetve egyharmaduk előbb-utóbb depresszióssá válik. A depresszióval kapcsolódott pánikbetegség súlyos állapot, sokszor nem is könnyű kideríteni, melyik volt először. Azok a betegek, akik nem mennek időben orvoshoz, rászokhatnak az alkoholra, vagy különféle nyugtatókra.
Veszély esetén a félelem, szorongás az idegrendszer természetes, sőt életmentő reakciója. Eredetileg arra szolgált, hogy képesek legyünk vészhelyzetekben nagyobb teljesítményt nyújtani. A vészcsengő az agytörzsben szólal meg elsőként, majd beindul a láncreakció. Az eredmény: gyorsuló szívverés, táguló erek és fokozott ingerlékenység az izmokban, táguló szembogár, gyorsuló légzés, hirtelen megnőtt oxigénhiány, fokozott anyagcsere, fokozódó izzadás. Az agyban minden más tevékenység gátlódik, csupán egyetlen fenyegető érzés marad. A pánikbetegség nem más, mint ugyanez az agyi reakció, csak éppen katasztrófa nélkül. Persze minden ember érzékenysége más, van, aki egy vérvételtől is bepánikol, van, aki egy égő házban is higgadtan tud cselekedni.
A legrosszabb, ha már a tünetek észlelése is pánikot kelt az emberben, ilyenkor fokozódik a pánik, amely során egyre erősödnek a tünetek, amitől még jobban megrémül az ember. Ez a jellegzetes kör vezet el percek alatt a pánikrohamig. Mivel az agyunk mindig tanul, a pánikroham úgy marad meg, mintha életveszélyt élt volna át az illető, az átélt érzések miatti szorongás ettől kezdve pedig egyre tovább csökkenti a katasztrófaküszöböt azzal, hogy állandósult veszélyfigyelő állapotot teremt – így szinte előkészíti a következő rohamot.
A pánikbetegség legtöbbször agorafóbiával társul, amely olyan helyektől, helyzetektől való szorongást jelent, ahonnan a menekülés nehéz (zavarba ejtő), vagy amely helyzetekben segítségre nem lehet számítani váratlan pánikroham, vagy pánikszerű tünetek esetén. A mindennapi értelmezés a klausztrofóbiát, azaz a bezártságtól való félelmet is ide csatolja, például liftben, repülőn való utazás során. Az agorafóbiás félhet az egyedülléttől, attól, ha el kell hagynia a biztonságot jelentő otthonát, ha tömegben lenni vagy sorban kell állni, hídon, liftben lenni, utazni buszon, vonaton, repülőn.
A pánikbetegséget gyógyszerek és/vagy pszichoterápia segítségével kezelik. A gyógyszeres kezelés során leggyakrabban antidepresszánsokat alkalmaznak, azok közül is a szerotoninrendszerre ható típusaikat, az ún. szerotoninvisszavétel-gátlókat (SSRI-k), amelyek a „vészjelző berendezésünket” érzéketlenebbé teszik. Fontos tudni, hogy ezek a szerek a kezelés elején nemhogy javítanák, de néha átmenetileg még rontják is a beteg állapotát. Hatásukat ugyanis úgy érik el, hogy meggátolják a szerotonin felszívódását a sejtekbe, tehát több szerotonin marad szabadon, ami a szokottnál is jobban izgatja a pánikbetegek receptorait. A gyógyuláshoz éppen az kell, hogy a fokozott „kínálat” lecsökkentse ezeknek a receptoroknak az érzékenységét. A gyógyszer szedésekor a hatás általában 4-6 hét múlva érezhető, és általában hónapokig tartó szedést írnak elő. Mint minden gyógyszernek, ezeknek is lehetnek mellékhatásaik, de a hozzászokás veszélye viszonylag kicsi.
A gyógyszeres kezelés során szóba jöhet még nyugtató, szorongásoldó hatású szerek (benzodiazepin) adása is, amelyek előnye, hogy gyorsan segítenek, ugyanakkor a hozzászokás nagy rizikója miatt hosszú távon nem, csak átmenetileg vagy alkalomszerűen tanácsok alkalmazni őket.
A leggyakrabban alkalmazott terápiás módszer a kognitív viselkedésterápia, amelynek során a beteg a félt helyzeteket újra és újra átéli egy segítő jelenlétében, és a megtanult légzéstechnikát és relaxációt alkalmazva megpróbál úrrá lenni a rátörő félelmen. Fokról fokra hántja le a pánikroham alatt keletkező félelmek irracionalitását, gondolati kognitív hibáit, és közben ezeket ésszerű következtetésekkel helyettesíti. A terápia részeként a légzéstechnikát mindennap gyakorolni kell. Először nyugalomban, majd járás közben és végül azon a helyen, amelyhez félelmünk kapcsolódik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy pusztán gyógyszertől kevés beteg gyógyul meg véglegesen, hiszen a tévhiedelmek, a berögződött elkerülő viselkedések nem szűnnek meg semmilyen gyógyszer hatására, ezért a két módszer kombinálása a legjobb.
A pánikroham során jelentkező tünetek jó részét az okozza, hogy a roham során kialakuló hipervintilláció miatt a vérben felszaporodik az oxigén, és lecsökken a szén-dioxid mennyisége. Ennek hatására a testben átmeneti érszűkületek alakulnak ki, ezzel magyarázhatók a pániktünetek. A légzéskontroll kezelés során arra törekszünk, hogy ellassítsuk a légzést, helyreállítva ezzel az oxigén/szén-dioxid arányt. A légzéskontroll épít arra a fiziológiai jelenségre is, hogy az elnyújtott kilégzés fokozza az ellazulást, ami a szorongás ellen dolgozik. A módszer hatásosabb, ha a hasi légzéssel együtt gyakoroljuk.
A legtöbb relaxációs módszer elsősorban az izmok ellazítására koncentrál. A szorongás egyik vezető tünete ugyanis az izomfeszülés, amit sokszor csak akkor veszünk észre, amikor ellazulunk. A relaxáció (és a hipnózis) egyik lényeges hatóeleme, hogy amit elképzelünk, azt a testünk meg is valósíthatja. Relaxációban a beteg a terapeuta segítségével elsajátítja azt a képességet, hogy képzeleti képek, magában kimondott szavak segítségével képes legyen az izmok ellazulását előidézni testében. Erre két módszer van: az egyik a progresszív relaxáció, melyben először megfeszítjük az izmainkat, így mikor ellazulnak jobban lehet érezni a különbséget. A másik módszer az autogén tréning, amelyben az izomellazulást a végtagok és a test elnehezülésének elképzelésével érjük el. Természetesen ezen technikák által a szívritmust, vérnyomást, légzést és egyéb testi funkciókat is befolyásolhatjuk, kellő gyakorlás után.
Ha a beteg egyelőre nem óhajt orvoshoz vagy pszichológushoz fordulni problémáival, talán azok nem is olyan súlyosak. Az biztos, hogy gyógyszerek, alkohol, kábítószerek segítségével nem lehet megoldani a problémát. A légzéskontroll és a relaxáció mindenki számára hasznos lehet, megtanulásukkal és alkalmazásukkal csökkenthetők a stresszhelyzetek, a pánikrohamok kezelhetők.
