Quantcast
Channel: Alizetics Magazin
Viewing all 4294 articles
Browse latest View live

Az elhízottság lesz az új norma Európában

$
0
0
A túlsúlyosság olyannyira elterjedtté vált Európában, hogy fennáll a kockázata annak, hogy ez válik az "új normává" - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amelynek legújabb adatai szerint az európai tinédzserek mintegy harmadának az egészségesnek tartottnál nagyobb a testsúlya.

A WHO európai régiójának 53 országára kiterjedő jelentése szerint a 13 évesek 27 százaléka, míg a 11 évesek 33 százaléka túlsúlyos. "Az, hogy mit észlelünk normálisnak, mára megváltozott. Elhízottnak lenni ma már sokkal inkább megszokott, mint szokatlan. Nem szabad hagynunk, hogy egy másik nemzedék új nőjön fel, hogy az elhízottságot tekintse normának" - húzta alá Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet európai regionális igazgatója. A fizikai inaktivitás magas szintje és az olcsó, cukrokban, zsírokban és sóban gazdag "kényelmes"ételeket népszerűsítő kultúra "halálos" kombinációja a felelős a kialakult helyzetért - hangsúlyozta. A jelentés szerint a 11 éves fiúk és lányok elhízottsági aránya Görögországban, Portugáliában, Írországban és Spanyolországban a legmagasabb, míg Hollandiában és Svájcban a legalacsonyabb.

A testmozgás hiánya a probléma egyik fő forrása. Harminchat országból 23-ban a 15 éves és annál idősebb fiúk és lányok több mint 30 százaléka nem végez elég testmozgást. A felnőttek között a túl keveset mozgó nők aránya a Görögországban és Észtországban mért 16, illetve 17 százaléktól a Máltán és Szerbiában tapasztalt 71, illetve 76 százalékig terjed. A WHO ajánlása szerint az 5 és 17 év közötti fiataloknak legalább 60 percnyi - mérsékelttől az erőteljesig terjedő - fizikai aktivitást kellene végezniük naponta, míg a felnőtteknek hetente legalább 150 percnyi mérsékelt testmozgás ajánlott. Joao Breda, a WHO táplálkozással, fizikai aktivitással és elhízottsággal foglalkozó szakértője szerint az emberek környezete - úgy mint a település szerkezete, a város, az iskola és a munkahely kialakítása - meghatározó szerepet játszik a testmozgás mértékének növelésében.

"Olyan környezeteket kell kialakítanunk, amelyek a fizikai aktivitásra ösztönöznek, és arra kell törekednünk, hogy társadalmi csoporttól függetlenül az egészségesség legyen az alapértelmezett szempont az ételválasztásnál" - húzta alá a szakember a jelentéshez csatolt közleményben. "A fizikai aktivitást és az egészséges ételválasztást minden környezetben - az iskolákban, a kórházakban, a városokban és a munkahelyeken - is nagyon komolyan kellene venni. Az élelmiszeriparhoz hasonlóan a várostervezési szektor is sokat tehet ennek érdekében" - hangsúlyozta Breda.

A WHO jelentése szerint bizonyos országoknak, köztük Franciaországnak és néhány skandináv nemzetnek sikerült kordában tartania az "elhízottsági járványt". Mint rámutatott, az ezen országokban alkalmazott intézkedések, úgy mint az iskolákban való zöldség- és gyümölcsfogyasztás népszerűsítése, bizonyos ételek megadóztatása a fogyasztásuk visszaszorítása érdekében, a reklámszabályozás és a fizikai aktivitásra való ösztönzés, mind hozzájárultak az elhízottsági mutatók stabilan tartásához.

Forrás: MTI

Mik is azok a transzzsírsavak

$
0
0
A transzzsírsavak kedvezőtlenül befolyásolják a koleszterinszintet azáltal, hogy csökkentik a „jó”, azaz a HDL- és növelik a „rossz”, azaz az LDL-koleszterin szintjét. Mára azonban már sokak fejében kisebb káosz alakult ki azzal kapcsolatban, hogy mely zsírok és olajok hasznosak, illetve melyek károsak az egészségre. Ebben a zavaros képben könnyen rendet tehetünk, csak egy kis figyelem kell hozzá.

Jó és rossz zsírok

A zsíroknak (olajoknak) alapvetően 4 fő típusát különböztetjük meg:

1. Telített zsírok (SAFA), pl.: kókuszzsír, marhafaggyú, birkafaggyú, pálmamagolaj.

2. Egyszeresen telített zsírok (MUFA), pl.: olívaolaj, avokadóolaj, mandulavaj, kesudióolaj.

Itt máris húzzunk képzeletben egy vörös vonalat: ezekből a zsírsavakból soha, semmilyen körülmények közt nem képződhetnek transzzsírsavak!

3. Többszörösen telítetlen zsírsavak (PUFA): az omega-6 és omega-3 esszenciális zsírsavak tartoznak ide, pl. a napraforgóolaj, sáfrányosszeklice-olaj, kukoricacsíra-olaj, halolajok, szójaolaj.

4. Nagymértékben telítetlen zsírsavak (HUFA): legalább 4db kettős kötést tartalmaznak, és az omega-6, illetve az omega-3 zsírokból keletkeznek.

A 3-as és 4-es típusú zsírsavakból viszont nagy mennyiségben képződhetnek transzzsírsavak a szervezetünkben vagy az élelmiszerek feldolgozása során.

A 3-as csoport tagjaiból nem kell sok a szervezetünknek, elég, ha az összes kalóriabevitel 1-2%-át biztosítják. Ezen belül is az a jó, ha az omega-3 aránya háromszorosa az omega-6-nak. Ennek az az oka, hogy előbbiből gyulladáscsökkentő HUFA-k keletkeznek, míg utóbbiból gyulladást fokozó HUFA-k szintetizálódnak. Ezt a folyamatot gátolja például az aszpirin.

Ha túl sok PUFA kerül a szervezetünkbe (mint pl. a napjainkban elterjedt táplálkozási szokások mellett), akkor sok transzzsírsav képződik belőlük, ami az érelmeszesedés legfőbb rizikófaktora, és sokkal veszélyesebb, mint a koleszterin! A szervezet úgy próbál meg védekezni ellene, hogy a sok omega-6 és omega-3 zsírsavból kevésbé veszélyes koleszterint gyárt, hogy ezzel is megelőzze a transzzsírsavak felhalmozódását.

Ma kb. hússzor annyi omega-6 zsírsavat fogyasztunk, mint az kívánatos lenne, és feleannyi omega-3-at, mint amennyit kellene. Az omega-3-ból sem kell azonban sok, hiszen az összes kalóriabevitel 1%-a felett már ez is károsnak mondható. Mind a négy zsírsavféleség energiatartalma egyformán magas, de az 1-es és a 2-es típusból soha nem lesz transzzsírsav, vagyis a telített, vagy csak egyszeresen telítetlen zsírok a korábbi felfogással ellentétben sokkal egészségesebbek a többszörösen telítetlen zsíroknál!

Az már csak hab a tortán, hogy a kókuszzsír ráadásul közepes és rövid szénláncú telített zsírsavakból áll, amik még hasznosabbak, mert könnyen emészthetőek, illetve a bélbaktériumaink egyensúlyát is biztosítják. Emellett elpusztítják a bélben élő patogén mikroorganizmusokat, növelik a HDL-, tehát a „jó” koleszterin szintjét, és támogatják a szív működését: a szívizomzat nagyon hatékonyan (még a cukroknál is hatékonyabban!) tudja a rövid, illetve közepes szénláncú zsírsavakat hasznosítani.

Forrás: Szimpatika

A vegetáriánus étrend csökkenti a vérnyomást

$
0
0
A vegetáriánus étrendek segítenek csökkenteni a magas vérnyomás kockázatát - derült ki japán és amerikai kutatók közös tanulmányából.

A szakemberek 39 korábbi kutatás eredményeit vonták górcső alá. A 18 országra kiterjedő hipertóniavizsgálatok több mint 21 ezer résztvevő bevonásával készültek. Egy folyóiratban közölt metaanalízis eredményei szerint a hús nélküli étrendet folytató embereknek egyenletesen alacsonyabb és egészségesebb a vérnyomásértékük.

Az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi központ (CDC) szerint a hipertónia az agyi érkatasztrófa, a szív- és a vesebetegség, valamint a megrövidült várható élettartam vezető kockázati tényezője. A magas vérnyomás minden harmadik felnőttet érinti az Egyesült Államokban - olvasható egy tudományos-ismeretterjesztő portálon.

A mostani eredmények szerint a vegetáriánus étrendek a szisztolés vérnyomásérték 6,9 pontos és a diasztolés nyomás 4,7 pontos süllyedésével voltak összefüggésben.

Az oszakai Nemzeti Agy- és Kardiovaszkuláris Központ munkatársaként dolgozó Jokojama Joko által vezetett elemzés azt mutatta, hogy a magas vérnyomással küzdő "húsevő" emberek nyerhetik a legtöbbet azzal, ha áttérnek a friss zöldségekben, babfélékben és teljes kiőrlésű gabonákban gazdag étrendre. Néhány résztvevő esetében a növényi alapú étrendek jobban csökkentették a vérnyomást, mint a hipertónia kezelésére felírt gyógyszerek, és az utóbbinál esetlegesen jelentkező mellékhatásoknak is híján voltak.

"Mindössze 5 pontos süllyedés" a szisztolés vérnyomásértékben "9 százalékos csökkenést eredményez a szívbetegség, és 14 százalékos visszaesést az agyi érkatasztrófa esetében" - húzta alá Neal Barnard, a tanulmány társszerzője, az Orvosok Bizottsága a Felelősségteljes Orvostudományért nevű washingtoni szervezet elnöke.

Az eredmények alátámasztják a népszerű vérnyomáscsökkentő diéta, a DASH (Dietary Approaches to Stop Hypertension) hatékonyságát. Ez nem vegetáriánus étrend, de gazdag a zöldségekben és korlátozza a húsfogyasztást, különösen a vörös- és a löncshús bevitelét.

A magas vérnyomást már jó ideje a sóban és telített zsírokban gazdag táplálkozással, az elhízottsággal, a mozgásszegény életmóddal, az alkoholfogyasztással és a dohányzással hozzák összefüggésbe. A szakemberek szerint a növényi alapú étrendekben alacsonyabb a telített zsírok és a só aránya, de magas a káliumtartalmuk, ami ellensúlyozni tudja a táplálékkal bevitt túl sok só hatását.

A kutatók szerint ugyanakkor az analízisnek gyenge pontja, hogy nem tesz különbséget a különböző vegetáriánus étrendek - többek közt az összes állati eredetű terméket tiltó, illetve a tojást, illetve tejtermékeket megengedő liberálisabb diéták - között, illetve az egyes étrendek vérnyomásra gyakorolt hatásait sem taglalja. A szakemberek reményei szerint ezt a hiányosságot további tanulmányokkal pótolni tudják a jövőben.

Forrás: MTI

Életmódváltással visszafordítható az öregedés

$
0
0
Sejtszinten fiatalodik meg az ember az életmódváltástól: felfedezték az első bizonyítékát annak, hogy az étrendnek, a meditációnak és a mozgásnak együttesen ilyen hatása lehet. A kutatás során 35 prosztatarákos férfit vizsgáltak. Azoknak, akik változtattak életmódjukon, bizonyíthatóan genetikailag megfiatalodtak a sejtjeik – írta a BBC hírszolgálata a The Lancet Oncology című szaklapban megjelent tanulmányról.

A tudósok látható változásokat tapasztaltak annak a tíz résztvevőnek a sejtjeiben, akik vegetáriánus étrendre váltottak és tartották magukat az előírt mozgásmennyiséghez, a stresszoldó meditációhoz és jógához.

A változások a kromoszómák végén található „védősapkával”, az úgynevezett telomerrel állnak összefüggésben. A telomer szerepe, hogy óvja a kromoszómát, és megakadályozza, hogy sejtosztódáskor sérüljön a genetikai információ. Ahogy az ember öregszik, a telomerek rövidülnek, szerkezetük gyengül, ami azt üzenheti a sejteknek, hogy hagyjanak fel az osztódással és pusztuljanak el.

A kutatók azt vizsgálták, hogy elkerülhetetlen-e ez a folyamat, vagy fel lehet-e tartóztatni, netán vissza is lehet fordítani. A San Franciscó-i Kalifornia Egyetem Dean Ornish vezette kutatócsoportja szerint megfelelő támogatással meghosszabbíthatók a telomerek. A vizsgálat elején, majd öt év elteltével is megmérték ezek hosszát. Annál a tíz, alacsony kockázatú prosztatarákos férfinál, akik átfogó életmódváltásra vállalkoztak, a telomerhossz jelentősen, átlagosan tíz százalékkal nőtt. Ezzel szemben a kutatásban részt vevő többi 25 személynél, akitől nem kértek életmódváltást, három százalékkal csökkent.

A telomerek rövidülését a korral járó betegségekkel, többek közt a szívbetegségekkel, valamint a rákkal összefüggésben vizsgálták eddig. A kaliforniai szakemberek kutatása arra nem terjedt ki, hogy az életmódváltás és a telomerek hosszának növekedése javítja-e a kilátásokat a rák gyógyulására, de úgy vélekedtek, hogy ennek is érdemes lenne utánajárni.

„Ennek a viszonylag szűk körű, próba jellegű kutatásnak az eredményei túlmutathatnak a prosztatarákos férfiak körén. Ha nagy létszámú, a véletlen eredményeket kizáró, kontrollcsoportos vizsgálatok is alátámasztják, amit felfedeztünk, akkor az átfogó életmódváltás jelentősen csökkentheti sok betegség és az korai elhalálozás kockázatát. Génjeink és telomerjeink csak a velünk született hajlamot, nem pedig feltétlenül a végzetet jelentik” – hangoztatta Ornish.

A londoni Queen Mary Egyetem kutatója, Tom Vulliamy szerint lényeges hangsúlyozni, hogy ez egy kis próbakutatás volt, és meg kell várni, az eredmények megismétlődnek-e egy nagyobb léptékű vizsgálatnál is. Abban egyetértenek a kutatók, hogy egyedül a telomer rövidülése nem magyarázhatja meg az öregedést, hiszen az emberi telomer rövidebb, mint az egereké vagy a főemlősöké, mégis tovább élünk náluk. Korábbi kutatások azonban már bebizonyították, hogy a mozgásszegény életet élő személyeknél felgyorsul a sejtöregedés, azaz a telomerek megrövidülnek.

Forrás: Szimpatika

Méregtelenítés a szép bőrért

$
0
0
A legtöbbször tavasszal fogunk bele a testtakarításba. Egy könnyebb tehermentesítésbe már most is belevághatsz!

Mivel a méregtelenítés elején gyengül az immunrendszered, és nátha lesz a vége, télen nem érdemes nagy kúrába kezdeni.

Inkább kezdd a kellemesebb végénél, és szépítkezz. Ha követed tanácsainkat, elfelejtheted a repedezett, száraz és szürkés bőrt, és sima, sugárzó arc néz vissza rád a tükörből.

Külső-belső tisztítókúra

Ne csak a testeddel, hanem a lelkeddel is törődj. A felgyülemlő méreganyagok alattomosan, szépen lassan megtöltik a szervezetet, fáradékony leszel és rosszkedvű. Ez persze a külsődön is meglátszik: a bőröd elszürkül, a hámsejtek nehezebben cserélődnek, a szemeid karikásak lesznek. Egy kis odafigyeléssel azonban javíthatsz a helyzeten. Nem kell nagy költségekbe verned magad, de szükséged lesz néhány dologra:

- gyógyteák
- méz
- természetes sörtéjű kefe
- levendula illóolaj
- testradír
- arcradír

Belső salaktalanítás

A következő két hétben lehetőleg térj át a mézre vagy más természetes édesítőszerre (nyírfacukor, sztívia) a cukor, és főleg a mesterséges édesítőszerek helyett. Fogyassz könnyű ételeket. Nagyon jól hat az emésztésre, és így az anyagcserére, ha naponta megeszel egy pohár kefirt vagy natúr joghurtot. 

A napodat kezdheted mézes limonádéval vagy zöld teával. Ha koffeinfüggő vagy, akkor az utóbbi megakadályozza, hogy elvonási tüneteid és fejfájásod legyen.



Szerezz be egy salaktalanító teakeveréket, és minden nap igyál meg egy-két bögrével. De jó választás a csalánlevélből készült tea is. A csalán az egyik legerősebb vértisztító növényünk. Feloldja az anyagcseréből származó salakanyagokat, méregteleníti a szervezetet. A csalánteából megihatsz akár három csészével is naponta! 

A méregtelenítés egyik kulcsa a sok folyadék, aminek következtében javul az anyagcsere és a vérkeringés. Ha ilyenkor is jól esik az ásványvíz, akkor igyál meg belőle két litert teán kívül. Ha inkább teát innál, akkor válassz gyógynövényteát (hársot vagy mentát), vagy gyümölcsteát. A legjobb, ha teaszaküzletben szerzed be, nehogy gyümölcsízesítésű fekete teát válassz. Egyél naponta öt adag gyümölcsöt, illetve zöldséget, lehetőleg nyersen.

Szabadulj meg a stressztől!

A stressz bizony ráncokat okoz! Egyrészt elkedvetlenít és lustává tesz, így nem lesz kedved magaddal foglalkozni, másrészt a homlokráncolás, a szem összehúzása, ami a rosszkedvből következik, mimikai ráncokhoz vezet.

 Próbálj meg naponta, kétnaponta 20 percet relaxálni. Ülj le csendben, és koncentrálj az orrodon ki-be áramló levegőre. Nem baj, ha a gondolatok ide-oda cikáznak a fejedben, nem fogod tudni kikapcsolni őket, és nem is szabad görcsösen erre törekedni.

 A levendula nyugtató illata segít az ellazulásban. Használj aromalámpát, vagy szerezz be levendulavirággal tömött zsákocskát, és tedd a párnád mellé.

Szaunázz!

A szauna rendkívül nagy segítség a méregtelenítésben. Az intenzív izzadással a bőrön keresztül távoznak a méreganyagok. Javul a bőr anyagcseréje, feszesedik a bőr. Érdemes az infraszaunát választani, ugyanis hatékonyabban méregtelenít, mint a rendes szauna, és a szívet és érrendszert sem terheli meg annyira.

Testradír

Szabadulj meg az elhalt hámsejtektől! Használj testradírt hetente egyszer. Ha nincs otthon, akkor olívaolajat és tengeri sót keverj össze kenhető állagúra, és dörzsöld végig a tested, majd alaposan öblítsd le. Utána alaposan kend be magad testápolóval.

Édes tisztulás

A méz rendkívül hatékony segítőtárs a méregtelenítésben. A bőrre kerülve a mélyebb rétegekből is kiszippantja a mérgeket és a felesleges faggyút. Használhatod az arcodra, de a testedre is, bár ez utóbbi maszatolással jár.

Tisztítsd meg az arcod alaposan lemosóval és arcradírral, majd utána vidd fel az arcodra a joghurttal elkevert mézes maszkot, és enyhe masszírozó mozdulatokkal dolgozd a bőrbe.

A háton végzett mézes masszázs az egész test méregtelenítését segíti. A legegyszerűbb, ha szépségszalonban végezteted, de otthon is megoldható. Feküdj hasra, és kérj meg valakit, hogy felmelegített mézzel gyúrja át alaposan a hátad. Utána pedig maradj fekve 20 percet, majd zuhanyozz le. A mézes tisztításnál vedd figyelembe, hogy a bőr nem lesz azonnal ragyogó. A méz hatására a bőr felsőbb rétegeibe kerülő salakanyagok pattanásokat okozhatnak, de egy-két nap alatt elmúlnak.

Forrás: Ötvenentúl.hu

Zámbó Krisztián megdöbbentő vallomása

$
0
0
Zámbó Jimmy fia, Krisztián először mesélt arról, hogy az ő szobájában lőtte le magát imádott édesapja.

Zámbó Krisztián, az X-Faktor egykori szereplője a műsor után új életet kezdett és egy gyermekkoráról szóló könyvet is kiadott. Jelenleg pedig az Édes élet című műsorban mutatja be a mindennapjait, ahol a minap megdöbbentő vallomást tett.

Amikor Krisztiánt barátnője, Zsuzsa arra kérte, mutassa meg Jimmy házának felső emeletét, a fiú szomorúan kitért a kérés elől és öccsét, Adriánt bízta meg, hogy vezesse körbe a lányt.

„Nem szívesen akartam felmenni, arra még nem vagyok készen. Sajnos az én szobámban történt a tragédia, ami azóta az öcsém szobája is volt. Ők is nagyon nehezen tudták ezt feldolgozni. Az életem legszebb éveit ebben a házban töltöttem, mégis nagyon hiányzik innen valaki" - utalt Krisztián édesapja tragikus halálára.

Forrás: Life.hu

Négy tévhit a megfázással kapcsolatban

$
0
0
Mire utal a zöldes orrváladék? Valóban vírusmágnesként működik-e a hagyma, jót tesz-e a mozgás, ha betegek vagyunk? Most megmondjuk, mi az, ami tudományosan is bizonyított.

Zöldes orrváladék=bakteriális fertőzés
A vírusok okozta náthánál gyakran előfordul, hogy az orvos egy idő után a bakteriális fertőzéstől tartva antibiotikumos kezelést ír elő. A Die Zeit német hetilap online kiadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy azért mert az orrváladék zöldes vagy sárgás színezetű, még nem biztos, hogy a légutakat - kiváltképpen az arcüregeket - bakteriális fertőzés fenyegeti, és elkerülhetetlen az antibiotikumos kezelés.

A lap szerint a felületes és gyors diagnózis téves azonosításon alapszik, így az orvosok túl sok antibiotikumot írnak fel, amely számos baktériumot rezisztenssé tehet. Bizonyított ugyanis, hogy egy enyhébb vírusos megfázás során is megváltozhat az orrváladék színe és állaga: előfordulhat, hogy a betegség elején még világos és folyékony, később azonban egyre sűrűbbé és zöldesebbé válhat. Az elszíneződés felelősei az orrban élő veszélytelen baktériumok mellett legfőképpen azok a fehérvérsejtek - úgynevezett neutrofil granulociták -, amelyek a kórokozók elleni védelmet látják el. Antibiotikumot ezért csak akkor kellene adni, ha például a panaszok egy hét elteltével sem múlnak el.

Hagyma az ágy mellett=gyors gyógyulás
Igen, elismerjük, hogy sok hasznos tanács van a népi gyógymódok között, de azért ne dőljünk be minden mendemondának. Így például annak sem, amely szerint az éjszakára ágy mellé helyezett megpucolt hagyma segíthet az influenza vagy a megfázás kikúrálásában.

Az még nem meglepő, hogy a hagymát baktérium vagy vírusmágnesként emlegetik, inkább a módszerrel van gondunk. Azt állítják, hogy a betegágy mellé helyezett hagymadarab reggelre "megfeketedik" - és ez arról árulkodik, hogy "magába szippantotta" a kórokozókat. A gyógymódnak azonban nincs valóságalapja - a Snopes.com, tévhitekkel foglalkozó portál is leszögezi, a vöröshagymának nincs ilyen tulajdonsága. Persze nem jelenti azt, hogy a hagyma ne lenne egészséges, de inkább szájon át elfogyasztva, mintsem az ágyunk mellé lerakva. Baktériummágnesként nem funkcionál, de baktériumölő tulajdonsága bizonyított. A hagymateában lévő illóolajok például fellazítják a légutakban besűrűsödött nyákrétegeket, ezzel enyhítve a nátha egyik kellemetlen tünetét.

Mozgás=kiizzadjuk a betegséget
Szintén nincs valóságalapja annak a vélekedésnek, miszerint a betegséget erős verejtékezéssel ki lehet izzadni, ezt semmiféle adat nem támasztja alá. Ellenben vannak olyan vírusok, amelyek a szívizmot támadják meg, sokszor láz nélküli, náthaszerű tünetekkel - ilyenkor különösen veszélyes lehet a túlterhelés. A túlzásba vitt mozgással éppen az ellenkező hatást érjük el: legyengül az immunrendszer, szabad utat engedve a vírusoknak. Más a helyzet, ha csak enyhe tüneteink vannak, ilyenkor nem tilos a visszafogott edzés, de az intenzív mozgással érdemes megvárni a teljes tünetmentesség után még pár napot.

Nátha gyógyszerek=megelőzhetjük a bajt
Tévesen hiszük azt, hogy a legkülönfélébb nátha gyógyszerekkel megelőzhetjük vagy gyógyíthatjuk a megfázást. A náthavírus-fertőzés megelőzésére egyetlen hagyományos vagy alternatív gyógyászati termék sem alkalmas - legalábbis ezt eddig nem bizonyították. Mivel a náthavírusokat az orvostudomány mai eszköztárával nem lehet kiirtani, a kezelés pusztán a tünetek enyhítését célozza meg. E logikát követhetik a gyógyszergyártók is, amikor többféle összetevőt tartalmazó szereket ajánlanak a náthára. Érdemes figyelni a gyógyszerek hatóanyagát - főleg, ha többet használunk egyszerre -, hogy elkerüljük a túladagolást. Egy sima náthánál pedig felejtsük el az antibiotikumokat, azok ugyanis egyetlen vírus ellen sem hatékonyak.

A fiatalokra is halálos veszélyek leselkednek

$
0
0
A fiatal felnőttek (18 és 25 év között) a legenergikusabb és legegészségesebb korosztálynak tekinthetők, ám vannak olyan betegségek, amelyek ebben a korosztályban jelentkeznek leggyakrabban.

Ezek közül is a három leggyakoribbat emeljük ki: ez a sclerosis multiplex, a TBC és a magasvérnyomás-betegség.

A Sclerosis Multiplex (SM)

A fiatal felnőttek (körülük is első sorban a nők) egyik leggyakoribb és legrettegettebb idegrendszeri bántalma a sclerosis multiplex. Az SM krónikus, a központi idegrendszer fehérállományának gyulladásos betegsége, melynek következtében károsodnak az idegsejtek és az idegsejteket körülvevő, úgynevezett myelin. Döntően fiatal felnőttkorban jelentkezik, és az esetek felében a visszafordíthatatlan szövetkárosodás miatt rokkantsághoz vezet.

A tünetek, attól függően, hogy a gyulladásos góc az idegrendszernek épp melyik részét érinti, nagyon különbözőek lehetnek. A szem problémái közül a betegek egynegyedénél első tünetként jelentkező látóideg-gyulladás, a homályos látás, kettőslátás, és a sajnos többnyire maradandó, akaratlan gyors szemmozgások (nystagmus) jelentkezése gyakori panaszok.

A mozgáskoordinációs problémák közül az egyensúlyvesztés, bizonytalan járás, szédülés, a végtagokkal végzett mozgások ügyetlensége, a lábak gyengesége tűnhet föl. Az izmok merevekké, görcsösekké válhatnak. Az érzékelés zavarairól van szó, ha a betegek égő, bizsergő érzést említenek, emellett indokolatlan fájdalmak is felléphetnek. A beszéd lelassul, érthetetlenné válik, megváltozik a ritmusa, beszéd közben nyelési nehézségek jelentkeznek.

Az általánosan eluralkodó fáradtság, ami a fizikai aktivitástól vagy épp pihentségtől teljesen függetlenül jelentkezik, a beteget képtelenné teheti önmaga ellátására is, valójában a leggyakoribb panaszok egyike. A betegség tüneteire jellemző, hogy rohamszerűen jelentkeznek, különböző valószínűséggel spontán gyógyulnak, vagy maradandóvá válnak.

A TBC

A korábban legyőzöttnek hitt kór, a tuberkolózis az elmúlt években ismét egyre gyakrabban üti fel a fejét, ráadásul a fiatal elnőttek aránya nagyon magas a fertőzöttek között. A TBC okozója a Mycobacterium tuberculosis (Koch-féle bacilus), melynek emberi (humán) és szarvasmarha eredetű ("bovin") alfajtáit szoktuk megkülönböztetni. Ez utóbbi fertőzés lényegesen veszélytelenebb, főként a gyermekkori tbc-s bélfertőzések okozója. A betegség jellemzően a tüdőben specifikus gyulladással kezdődik, de lényegében az egész szervezetre kiterjedhet. Az elsődleges tbc általában tünetmentesen kezdődik, csak az esetek mintegy 5 százalékában jelentkezhetnek influenzához hasonló tünetek. Főként gyermekkorban, a tüdőben, a mellhártya alatt elhelyezkedő granulóma ("gümő") egyszerű mellkasröntgen vizsgálattal is felismerhető. A hozzá csatlakozó nyirokér- és nyirokcsomó-gyulladás alakítja ki a súlyzó alakú, úgynevezett primer komplexet. Az esetek többségében a gyulladás felszívódik, és szóródás nem következik be, tehát a folyamat spontán, magától gyógyul. A megelőzés elődleges eszköze a védőoltás. Magyarországon az újszülöttek és a gyermekek rendszeres BCG-oltása kötelező. A védettség kialakulását injekciós bőrpróbával (tuberculin vagy Mantoux-próbával) lehet igazolni. A tüdők rendszeres röntgenvizsgálatával - vagyis közismert nevén tüdőszűréssel - a kezdődő folyamatok jól kimutathatók, és idejében, hatékonyan gyógyíthatók.
A magas vérnyomás

Sajnos egyre több fiatal felnőttnél jelentkezik a magasvérnyomás-betegség. Magyarországon a halálozási listát a szív- és érrendszeri betegségek vezetik, így erre a betegségre különösen oda kell figyelni.

A magas vérnyomás lehet elsődleges és másodlagos. Ez utóbbi annyit jelent, hogy más betegség tüneteként jelentkezik a magas vérnyomás. Az elsődleges hipertónia (esszenciális hipertónia vagy magasvérnyomás-betegség, továbbiakban csak hipertónia) multifaktoriális eredetű kórkép, több tényező (genetikai hajlam és környezeti hajlamosító tényezők) együttese alakítja ki.

Esszenciális hipertóniáról beszélünk, ha a vérnyomás-emelkedés hátterében kiváltó kórfolyamatot nem sikerül kimutatni. Ilyen a magasvérnyomás-betegségek mintegy 80 százaléka. Bizonyos örökletes tényezőkön kívül a stresszel járó, illetve a mozgásszegény életmód, az elhízás, a dohányzás, a magas sótartalmú étrend, az életkor és a fogamzásgátlók használatának hatásait vizsgálták a hipertónia kialakulásában. A helytelen táplálkozás sokféleképpen járulhat hozzá a magas vérnyomáshoz. A dohányfüstben lévő nikotin érszűkítő hatása miatt emeli a vérnyomást. Az alkohol kis mennyiségben, például napi 1-2 dl bor fogyasztásakor még nem emeli, de nagy mennyiségben - a megnövekedett folyadékbevitel miatt - fokozza a vérnyomást. A feketekávé kis mennyiségben (napi 1-2 csészéig) általában nem befolyásolja, előfordulhat azonban, hogy valakinek a szervezete fokozottan reagál a kávéra, ezért nem árt ellenőrizni a vérnyomást kávéivás előtt és után. Egy-két csészénél nagyobb mennyiség azonban már mindenképpen egészségtelen.

Másodlagos hipertónia esetén pontosan megállapítható a magas vérnyomásért felelős kórfolyamat. A betegek kezelése tehát a kiváltó októl függően különböző lehet, amelyet szakorvosnak kell eldönteni.

Terhességi cukorbaj: időleges vagy végleges?

$
0
0
Terhességi cukorbetegségnek (gesztációs diabétesznek) nevezünk minden olyan cukorbajt, ami az adott terhesség kapcsán alakul ki, és addig nevezzük annak, amíg a terhesség tart.

A terhességi cukorbaj külön kórformaként kezelése azért indokolt, mert a fel nem ismert cukorbaj a magzatban fejlődési, növekedési rendellenességeket, a születés után az újszülöttben alkalmazkodási zavarokat okozhat, és az anyát is veszélyeztetheti, gyakoribbak lehetnek a szülészeti szövődmények.

A terhességi cukorbetegség okai

A terhességi cukorbetegség rendszerint egy panaszt nem okozó állapot, amely szűrővizsgálattal deríthető ki a 24-28. terhességi hét között. Ennek oka az, hogy a terhesség során fellépő hormonális változások az inzulinhatást rontják, és inzulinrezisztencia alakul ki. Ilyenkor ugyanakkora inzulinhatáshoz nagyobb mennyiségű inzulinra van szükség. Normál esetben ezt a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjei biztosítani tudják, de a kismamák egy részénél ez nem működik. Ilyenkor az állapot még visszafordítható (reverzibilis) lehet, azaz a terhesség végén a diabétesz is megszűnhet. A gesztációs diabétesz a terhességek körülbelül 3 százalékában fordul elő, gyakorisága az anyai életkor és testsúly növekedésével nő.

Ritkábban előfordul, hogy a terhesség alatt kialakuló cukorbetegség már a terhesség első harmadában megmutatkozik, esetleg tüneteket is okoz. Ilyenkor feltételezhető, hogy a vércukorszint eltérései már korábban is megvoltak, csak nem ismerték föl őket. A fogamzás után kialakuló változások, valamint a fokozottabb odafigyelés viszont elősegíti a diagnózis felállítását.

A terhességi cukorbetegség szűrése

A gesztációs diabétesz szűrése a nem terhesekhez hasonló módszerrel, vércukorterheléssel történik. Ilyenkor éhgyomri vérvétel (vércukor) után 75 g szőlőcukrot (glukózt) kell (vízben oldva) elfogyasztani, majd 120 perc múlva újabb vérvétel következik. A vércukor meghatározása mindenképpen vénás vérplazmából kell történjék. Az értékelésben a különbség a nem terhesekhez képest az, hogy a kismamáknál nincsenek "köztes" kategóriák, nem létezik a normál és a diabétesz között elhelyezkedő károsodott éhomi vércukor, illetve csökkent glukóz tolerancia. Akinek az éhgyomri vagy a terhelés után cukorértéke nem a normál tartományban helyezkedik el, azt cukorbetegnek tekintik. A normál vércukor felső határa éhgyomorra 6,0 mmol/l, terhelés után 7,8 mmol/l.

A szűrés rendszerint a 24-28. hét között történik, lehetőség szerint minden kismamánál sort kell erre keríteni. Korábban, már a terhesség felismerésekor kerülhet sor szűrésre, ha már szerepel a kórelőzményben gesztációs diabétesz, illetve, ha egyéb rizikófaktor áll fenn (pl. jelentős túlsúly, a családban halmozottan előforduló cukorbaj). Ha ilyenkor a terhelés normális, azt később ismételni kell.

Az étkezés után mért vércukor a standard glukózoldattal történő szűrést nem helyettesíti.

A terhességi cukorbetegség kezelése

Ha a szűrővizsgálat során diabétesz derült ki, legjobb a kismamát terhességi cukorbajjal foglalkozó központban gondozni tovább, ahol a diabetológus és a szülész teamek együttműködése minimalizálhatja az anyagcsere eltérés okozta kockázatot.

A kezelés célja az anya vércukorszintjének 4-7 mmol/l közötti tartományban tartása. Az első lépés a diétás kezelés. Ilyenkor meghatározásra kerül az étkezések száma, valamint az egyes étkezések során bevihető energia- és szénhidrát mennyiség. Ez személyre szabott kell, hogy legyen. A napi összes bevitt energiatartalom rendszerint nem haladhatja meg az 1400 kcal-t, 5-6 alkalomra elosztva. A szénhidrát tartalom lassan felszívódó legyen, legalább napi 30 g rost bevitele is szükséges, amit nyers zöldségfélék, hüvelyesek, gyümölcsök, cereáliák fogyasztásával lehet elérni. Az ebéd tartalmazhatja a legtöbb szénhidrátot.

Amennyiben a reggeli után 1 órával mért vércukor ismételten 7,0 mmol/l feletti, inzulinkezelés megkezdése szükséges. Terhességben a tablettás vércukor-csökkentők nem alkalmazhatóak. Az inzulinkezelés rendszerint naponta többször adott gyors hatású inzulinkészítményt jelent, melynek adagját gyakori vércukor önellenőrzés mellett az aktuális vércukorszint, valamint a tervezett szénhidrátbevitel és testmozgás mennyiség figyelembevételével kell meghatározni úgy, hogy a vércukorérték a normál tartományban mozogjon. Előfordulhat, hogy a rövid hatású inzulin mellé este lefekvés előtt elhúzódó inzulinkészítményt is alkalmaznak.

A kezelés fontos részét képezi a naponta több alkalommal történő vércukor önellenőrzés (étkezések előtt és után, esetleg éjszaka is), valamint a hetente történő konzultáció a gondozást végző csoporttal.
 
Mi a történik szülés után?

A szülést követően a terhesség indukálta inzulinrezisztencia csökken, majd megszűnik, így a szénhidrát anyagcsere javulhat, normalizálódhat. Ezért mindenképpen szükség van az anyagcsere-helyzet újraértékelésére a kórház elhagyása előtt. Ha a diabétesz már a terhesség kezdeti hónapjaiban megjelent, az azt jelenti, hogy várhatóan már a terhesség előtt is fennállt valamilyen mértékben. Ilyenkor a cukorbetegség szülés utáni további fennállására kell számítani. Ilyenkor viszont már nem nevezzük terhességi cukorbajnak, hiszen terhesség már nem áll fenn, azt kell megállapítani, hogy 2-es vagy ritkábban 1-es típusú cukorbetegségről van-e szó, és a kezelést ennek megfelelően megállapítani. Ennek eldöntésében segít a kórtörténet. Nem elhízott kismamában tünetekkel jelentkező cukorbetegség inkább 1-es, míg túlsúlyos anyukában jelentkező diabétesz családi halmozódással inkább 2-es típusra utal. Kétes esetben a szigetsejtek ellen termelődő autoantitestek vizsgálata történik meg.

Ha a gesztációs diabétesz szűrővizsgálattal derült ki a 24-28. héten, akkor valószínűbb, hogy a vércukorértékek a szülés után normalizálódnak. Az ilyen anyukákat sem célszerű a diabetológusnak szem elől téveszteni, mert a terhességi cukorbaj a később kialakuló 2-es típusú cukorbetegség szempontjából fokozott rizikót jelent. Ez a páciens szempontjából annyit jelent, hogy a terhesség alatt megtanult egészséges és tudatos táplálkozási modellt célszerű kis módosítással a későbbiekben követni, odafigyelni a testsúlygyarapodás elkerülésére, valamint évente eljárni ellenőrzésre.

Mikor kezdődik a menopauza, és mi jelzi?

$
0
0
Természetes jelenség, hogy a menstruáció egyszercsak abba marad, a változókor kezdetében pedig akkor lehetünk biztosak, ha egy évig nem menstruáltunk. Változó, hogy kinél mikor jön el ez az idő: negyven alatt, vagy ötven felett. A kellemetlen tünetek jó része pedig kezelhető, vagy megszűnik magától.

A menopauzára igencsak jellemző hőhullámok és a hormonális változások elvehetik a nők kedvét a szextől, ám felmérések szerint az ötvenes nők fele legalább olyan aktív a menopauza után, mint előtte. De mire számíthat még egy nő, ha belép a változókorba?

"Azt szeretném kérdezni, hogy a menopauza mikor kezdődik, melyek azok a tünetek, amelyek egyértelműen a kezdetét jelzik?" - írta egyik olvasónk, aki Rajnai László, szülész-nőgyógyásztól kért segítséget Orvos Válaszol rendszerünkben.

A szakértő válasza
 
"A menopauza általában a negyvenes években kezdődik és az ötvenes évek végéig megy végbe. A nyugati világban a menopauzális átlagéletkor 51,4 év - Magyarországon: 49,6 életév erre az időre a nők 50 százaléka eljut ide. 55 éves korukra a nők 90 százalékát eléri a menopauza. A korai menopauza - 40 év alatt - gyakran a petefészek elégtelenség következménye. A petefészkekben található petesejtek mennyisége az életkor előrehaladtával természetes módon csökken: 35 éves kor után a petefészkek folyamatosan öregszenek és átlagosan a nők 50 éves kora körül teljesen kimerülnek" - írja a szülész-nőgyógyász.

Mint írja, a tünetek rendkívül változatosak lehetnek: a panaszok jellege vagy erőssége minden nő esetében eltérő lehet. Fontos külön kezelni a testi és külön a lelki tüneteket, hiszen más hozzáállást vagy esetenként kezelést igényel. A leggyakoribb testi tünet például a hőhullámok megjelenése, az izzadás, a szapora szívdobogás és a gyakori fejfájás. Jó hír, hogy a menopauza kezdete után egy-két évvel ezek a panaszok megszűnnek. A szakértő teljes válaszáért kattintson ide!

Igyunk, de csak keveset!

$
0
0
A hiedelmek szerint az emberi élettartamot meghosszabbítja a mértékletes alkoholfogyasztás, de ezt még nem sikerült kutatással igazolni. Senkinek sem volt hozzá türelme.

A svéd Karolinska Institut kutatói 1999-ben mégis belevágtak, és egy szaklapban közzétették az első eredményeket.

– A nőknél napi fél adag, a férfiak esetében pedig napi másfél adag alkoholos ital elfogyasztása kapcsolatba hozható az élettartam hosszabbodásával – vázolta Andrea Bellavia, a felmérés vezetője, aki pontos értékeket adott meg a tanulmányban.

Az összehasonlítás végett a kutatók úgy értelmezték, átlagosan 12 gramm alkohol található egy adag italban. Ez hozzávetőleg 0.75 liter sör vagy 1,2 deciliter bor, illetve 4 cent rövidital. Vagyis, ha egy felnőtt nő minden nap lehörpint 4 deci sört vagy 0,6 deci bort illetve 0,2 deci rövidet, de nem többet, és nem is kevesebbet, ezzel másfél évet hosszabít a várható élettartamán. A teremtés koronái napi 12 deci sör avagy 1,8 deci bor, illetve 0,6 deci tömény ital megivásával érhetik el, hogy 1,3 évvel tovább éljenek.

Tizenöt évvel ezelőtt 67 ezer 700 nő, és férfi jelentkezett a Karolinska Institut felhívására. A legfiatalabb 45 éves volt, a legidősebb pedig 83, és közülük azóta 13 ezer 300 személy hunyt el, de addig ők is lelkiismeretesen vezették az italnaplókat, amelyek a felismerés alapjául szolgáltak.

– Ki kellett szűrnünk azokat, akik korábban sok alkoholt fogyasztottak, de absztinensek lettek, mert ők az átlagosnál korábban halnak, és befolyásolták volna az eredményt – hangsúlyozta a kutató.
A felmérés szerint továbbra is túlzásnak tekinthető a kocsmai rigmus, miszerint: „Sose halunk meg!", de azt nyugodt szívvel lehet kurjantani, hogy: „Később halunk meg!"

Mennyire izgatóak az illatok?

$
0
0
Az egyik embert taszítják a természetes illatok, a másikat lázba hozzák. Furcsának tűnhet, pedig ha az ősi ösztönökre gondolunk, pontosan érthetjük az eredetét.

Íme a levél: Megismerkedtem egy férfival. Jómódú, háromdiplomás, pedáns német úriember, ráadásul udvarias, rendkívül gáláns. Persze mindig van valami hiba... Eleinte csak azt kérte a kedvesem, ne használjak parfümöt, illatos testápolókat, mert az őt zavarja. Múltkor aztán előállt a valódi kéréssel: amikor jelzi, hogy érkezik, két nappal előtte már egyáltalán ne mosakodjak! Először nem is értettem, mire gondol, de aztán világossá tette, hogy számára a természetes illatok az izgatóak. Szóval azt kéri, hogy odalent se mosakodjak. Sőt, főleg ott ne! Azóta ezen rágódom. Ez perverzitás, vagy éppen az a természetellenes, hogy mi túlzottan kozmetikázzuk magunkat, elnyomjuk a testünk illatát? Próbáljam túltenni magam ezen a furcsaságon? Mert egyébként rendkívül vonzó férfi, eddig szerelmes voltam belé. Igaz, a történtek miatt most nem tudom, milyen irányt vesznek az érzéseim.

"Első hallásra tényleg eléggé mellbevágó a kérés, de ha jobban belegondolunk, nem is annyira fura! Miről is van szó? A tapintás, az érintés fontosságát a szerelemben, az erotikában nem is kell magyaráznom, de a szaglás, az illatok szerepe is újra hangsúlyt kap. Erre rájöttek az üzleti világban is, és ma már egy teljes iparág épül rá. Idősebb szexuálpszichológus kérdezte nemrég férfi kollégáimtól: "Emlékeztek, hogy 30-35 éve minden nőnek ugyanaz az intimspray-illata volt?"

Az illat, a szag nagyon fontos egy párkapcsolatban, aminek a természetességét a parfümipar felülírja. Tény, hogy sokszor jó, ha a kellemetlen szagokat elfedik a mesterséges illatok, sőt komoly törekvések vannak arra is, hogy erotikus, izgalmas hatást váltsanak ki. Sok ember ezért is használ már-már túlzottan is dezodort, parfümöt. No, nem ilyen a maga barátja. Ő a skála másik oldalán áll, aki a természetes szagokat preferálja, sőt ezek inspirálják is őt.

A nemi szervek nemi váladékot, nedvet termelnek, aminek az öntisztulásban van fontos szerepe, éppen ezért a hüvelyt sose kell direktben megmosni, irrigálni is csak akkor, ha valami baj van! Igazán az állatoknál létfontosságú a "nemi szag", hisz e nélkül ki is pusztulna sok faj. Gondoljon csak a szukák tüzelési periódusára! Le se lehet vakarni a kanokat ilyenkor.

Visszatérve a dilemmájára, az, hogy a barátja a természetes szagokat szereti, még nem perverzió! Gondolom, ő sem arra biztatja magát, hogy egyáltalán ne tisztálkodjon, hanem kimondottan a nemi szervet "hagyja békén". Ha nagy a szerelem, ha a barátja is szereti magát, ha minden más jól működik, akkor szerintem megteheti érte, hogy "azt" két napig kihagyja, máshol pedig vízzel lemossa magát. Persze csak akkor fogadja meg a tanácsomat, ha nem berzenkedik az egésztől, mert ha igen, akkor egy idő után nem fog működni nemcsak a szex, de a kapcsolat sem!

Reggelizzünk egészségesen!

$
0
0
Köztudott, a reggeli étkezésre mindenképpen szükség van, még a fogyókúrák alatt sem hanyagolható el. Ez persze nem jelenti azt, hogy ilyenkor bármit lehet enni. Nézze meg, mit érdemes kerülni, ha nem akar meghízni.

Narancslé

A nem 100%-os, dobozos na­rancsdzsúz általában sokkal több cukrot tartalmaz, mint maga a gyümölcs. Ezért inkább az utóbbit válassza, facsarja frissen a levet.

Müzli

A müzli ugyan jobb választás, mint a puffasztott gabonakészítmények, de a legtöbben túl nagy adagot esznek belőle, így 2-3-szor annyi kalóriát visznek be a szervezetükbe, mint amennyire szükségünk lenne.

Péksütemények

Hébe-hóba belefér egy-egy vajkrémes kifli vagy zsömle. De nem árt, ha tudja, hogy egy ilyen péksütemény kalóriamennyiségben körülbelül 5 szelet kenyérnek felel meg.

Gyümölcsjoghurtok

A joghurt egészséges, de nem mindegy, melyiket választja! Az édesebb, gyümölcsös fajták rengeteg extra kalóriát tartalmazhatnak. Vegyen inkább natúrt, és ízesítse valódi gyümölccsel.

Dühöngeni kockázatos!

$
0
0
A dühkitörések ötszörösére növelik az infarktus és háromszorosára az agyvérzés kockázatát – ez derült ki egy új amerikai elemzésből. 

A kutatók azt is megállapították, hogy a dühöngés szívritmuszavarokhoz is vezethet, s különösen veszélyes azokra nézve, akiknél már korábban is voltak szív- és érrendszeri gondok. Bár kockázati tényezők összeadódnak: egyetlen dühkitörésnél viszonylag alacsony az akut szívproblémák kialakulásának veszélye, ám akik gyakran dühbe jönnek, azoknál fokozódhat a kockázat – hangoztatta Elisabeth Mostofsky, a Harvard Egyetem Közegészségügyi Karának kutatója.

Azt ma még pontosan a szakemberek sem tudják megmondani, hogy a harag megnyilvánulásai ­miért növelik a szív- és érrendszeri problémák kockázatát. Korábbi tanulmányokra utalnak, amelyek szerint a pszichológiai stressz felgyorsítja a szívverést és növeli a vérnyomást.

Mary-Kate Olsen megmutatta eljegyzési gyűrűjét

$
0
0
Az Olsen ikrek egyik tagja boldogságtól ragyogott,amikor megérkezett a Louis Vuitton divatbemutatójára szerdán.

Az Olsen lányt 16 évvel idősebb pasija, Olivier Sarkozy jegyezte el, akivel már  már egy jó ideje járnak, korábban már pletykálták róluk, hogy eljegyezték egymást. Nicolas Sarkozy féltestvére állítólag jót tesz a lánynak, a család már az esküvőt várja. A média mindenesetre lelkes, már tavaly júniusban is arról írtak, hogy terhes, ám ez kacsának bizonyult.

Forrás: Velvet.hu

Ők táncolnak majd a Szombat Esti Lázban

$
0
0
Hamarosan képernyőre kerül az RTL Klub táncos műsora. A próbák már elkezdődtek, és most néhány versenyző kilétére is fény derült.

Eszményi Viktória és férje, Heilig Gábor már biztosan ott vannak a mezőnyben, a házaspár azonban egymás ellen küzdhet hétről-hétre.

Az énekesnő táncpartnere Cseh-Szakál Tibor lesz, férje pedig Südi Iringó oldalán lép a parkettre. Egyelőre nincs rivalizálás és féltékenykedés közöttük, inkább együtt beszélik át az eseményeket.

"Nagyon örültem a felkérésnek. Láttam az előző szériákat, és amikor néztem, úgy gondoltam, hogy ezt én is meg tudnám csinálni. Az első táncórán aztán kiderült, hogy az csak egy dolog, hogy szeretek táncolni, nagyon izgi lesz. Tibi azt mondta nekem, hogy dívának kell lennem. Most a bécsi keringőt tanulom, ezért ebben a koreográfiában nincs humor meg lazaság. Ő egy határozott ember, vannak elvárásai, de ezt olyan udvariasan és kedvesen mondja nekem, hogy természetesen mindent megcsinálok" - mesélte Eszményi a 8:08 Minden Reggel stúdiójában.

Forrás: Story Online

Extrém hajszínre váltott Ireland Baldwin

$
0
0
Nicole Richie után a Baldwin lány is lilára festette a haját.

Kelly Osbourne-nal kezdődött, Nicole Richie-vel folytatódott, és immár Ireland Baldwin is csatlakozott a lila hajú sztárok egyre bővülő táborához. Bizony, Alec Baldwin szeme fénye is lilára festette a gyönyörű szőke frizuráját.

Mielőtt bárki a szívéhez kapna ijedtségében, gyorsan szólunk, a 18 éves modell nem hosszú távon gondolta az extrém hajszínt: „Meg tudnád szokni"– írta a kép alá. Hála Istennek.

Forrás: Life.hu

Nyirokrákot diagnosztizáltak Balzsay Károlynál

$
0
0
A 2013-ban visszavonult korábbi profi világbajnok bokszoló most kemoterápiás kezelést kap – tudósít az Origo.hu.

Az egész azzal kezdődött, hogy Balzsay belázasodott, és az orvosok nem tudták megállapítani az okát, így tüzetes vizsgálatoknak vetették alá. Ekkor derült ki, hogy nyirokrákban szenved – írja a portál.

A 2009-ben a WBO nagyközépsúlyú vb-címét megszerző sportoló jelenleg kemoterápiás kezelést kap, de így is lejár edzést tartani a KSI-be. A portálnak azt mondta, úgy kezeli a helyzetet, mint egy vb-címmeccsre felkészülést, és mindent megtesz, hogy meggyógyuljon. A média képviselőitől azt kérte, ne zaklassák a betegségével kapcsolatban. Innen is sok erőt és gyors gyógyulást kívánunk neki!

Forrás: Life.hu

Krasznai Tünde - Kemény gyerekkorom volt

$
0
0
Az X-Faktor énekesnője sírással küszködve mesélt gyermekkoráról és a rossz emlékekről

Tünde ügyesen építgeti a karrierjét az X-Faktor óta. Egyre több helyre hívják fellépni és már egy albérletet is sikerült találnia magának. Nemrég pedig arról is mesélt a Life.hu-nak, hogyan tartja formában magát. A lánynak azonban nem volt mindig ilyen kiegyensúlyozott az élete. Gyermekkorát sok sötét emlék árnyékolja be, amiről a Hot magazinban mesélt.

„Igazán nem szeretek visszaemlékezni a fiatalkoromra, kemény időszak volt ez számomra. Akkoriban folyamatosan csak önmagamat kerestem; azt sem tudtam hol vagyok. Nehéz volt, nem csinálnám újra. Nem volt egy csodás gyermekkorom" - mesélte Tünde.

Forrás: Life.hu

Felismerhetetlenre fotosopolták Carmen Elektrát az FHM címlapjára

$
0
0
A 41 éves Carmen Elektrát az FHM címlapjára fotózták, az egykori Baywatch szereplő fehér fehérneműben pózol a címlapon.

Az arca és testének arányai felismerhetetlenek, Carmen Elektra a képeken nagyon hasonlít Beyoncéra a Why Don't You Love Me klipjéből. "Sokkal nyugodtabbnak érzem magam most. Kevésbé vagyok ideges. Úgy érzem, hogy jó helyen vagyok az életemben, és ebben a térben szexisebbnek érzem magam"– mondta Dave Navarro exfelesége, Carmen Elektra a magazinnak adott interjúban. Hozzátette, szereti a fotózásokat, az új ruhákat, amiket felvehet. A Baywatchról is beszélt, izgalmasnak találta az életmentős sorozatot, és sokat dolgozott.

Forrás: Velvet.hu
Viewing all 4294 articles
Browse latest View live