Quantcast
Channel: Alizetics Magazin
Viewing all 4118 articles
Browse latest View live

Csak a hiú férfi tolja el a nő kezét a csiklóról

$
0
0
A nők orgazmus zavara értelemszerűen kihat a pasikra is, akik akkor tesznek a legjobban, ha elkerülik, hogy tovább frusztrálják a nőt. A férfiak azonban a sorozatos sikertelenséget kudarcnak élik meg, saját férfiasságuk csorbulhat amiatt, hogy úgy érzik, nem tudják a csúcsra juttatni nőjüket. Pedig előfordul, hogy a nőnek orgazmus nélkül olykor élvezetesebb a szex. A Velvetnek a szakember elmondta, az izgalom hiánya súlyosabb tünet, mint az orgazmus hiánya.

Számtalan oka és változata van a nők orgazmuszavarának, a megfelelő partner azonban rengeteg gátat oldhat fel és teheti élvezetessé a közös szexet. A férfiaknál bejáratott és jól működő dolog az orgazmus, sokkal ritkább esetekben fordul elő ezzel probléma, mint a nőknél. Mit tehet egy férfi, ha a nőnek nincs orgazmusa?

A nőnek ma már nem csak joga van az orgazmushoz, de kötelező átélnie, akkor is, ha az nem megy. Van, hogy megvan a hangulat, a libidó és bizsergető is minden, ami történik, csak a vége, a nagy robbanás hányzik. Pedig előfordul, hogy a nőnek jó orgazmus nélkül is a szex.

A pasik zöme a saját hibájaként éli meg a nő orgazmus-hiányát

"A szex nem egyenlő az orgazmussal a nőnél"– mondta a Velvetnek Bede Zsuzsa szexológus. Hozzátette, a férfi akkor tesz a legjobban, ha nem erősíti a nőben a gátlásokat. "A férfi fejében él egy idea, egy tudás, vagy hallott valami technikáról, amiről úgy véli, az a jó. Ez tapasztalatokra is épülhet, hogy mi volt a jó, mi vált be az előző partnereknél. Azonban annál frusztrálóbbat, minthogy valaki azt mondja a nőnek, másnál ez már bevált, nem is lehet elképzelni, ezekkel lehet erősíteni a gátakat. Egy nőnél előfordul, hogy ha izgalmas, jó a hangulat, egy orgazmus nélküli szex élvezetesebb számára, mint orgazmussal"– jegyezte meg a szakember. "Az a férfi, aki nyitott, jó viszonyban van a saját szexualitásával, saját magával, élvezi, ha a nő használja a saját kezét szex közben. Csak a nagyon hiú férfiak tolják el a nő kezét, ilyenkor még jobban kiütközik a különbség, hogy te tudod, én meg nem. Azt éli meg, hogy ügyetlenebb"– nyilatkozta a szexológus.

Az a férfi, aki rendben van magával, élvezi, ha a nő szex közben magához nyúl, és nem csinál ebből gondot. Azonban a sikertelenség, hogy a nőnek nincs orgazmusa, a férfiasság kudarcaként élheti meg a férfi. Gyakori probléma, hogy az egész orgazmus-para tudatos elvárássá kezd alakulni, és már a férfit is frusztálja. Ha már az indulatok és a sikertelenség odáig fajul, hogy valaki azt mondja a párjának, fedezd fel a tested, aztán majd mondd el, mi a jó, csak növeli a gátat kettejük között. Ezektől még gátlásosabbá válhat a nő, még kevésbé meri majd magát elfogadni. "Az a jó, ha valaki természetesesn tudja azt kezelni és nem elvárásként éli meg, hogy kötelező átélni az orgazmust"– mondta a szakember.

Az izgalom hiánya súlyosabb tünet, mint az, hogy nincs orgazmus

A huszadik század legnagyobb szexszimbóluma, Marilyn Monroe orgazmus nélkül élte le az életét, és nincs ezzel egyedül. Az évekkel ezelőtt napvilágra került hangfelvételből kiderült, Marilyn Monroe agya gátolta, hogy megélje az örömöt, pszichológusa szerint egyfajta önbüntetésként.

Számtalan nő él házasságban, párkapcsolatban évekig úgy, hogy nincs orgazmusa. Azok a nők, akik vaginizmusban szenvednek, azaz mindenfajta behatolási kísérletre görcsösen összehúzódik az altestük, és nem fogadnak be semmit, képesek akár évekig szüzen élni egy házasságban. "Az anorgazmia, illetve a szexuális izgalom hiányának a kérdése két külön dolog. Szakmailag a frigid kifejezést nem használjuk, azoknál a nőknél beszélhetünk orgazmus-zavarról, akiknek az izgalmi reakció képessége zavart, hivatalosan úgy mondjuk, hogy válaszkészség-hiánya van jelen. Ha nincs izgalom, teljesen logikus, hogy nincs orgazmusa, mitől lenne. Az izgalom hiánya sokal súlyosabb és rosszabb tünet, mint az, ha valakinek épp nincs orgazmusa"– nyilatkozta Bede Zsuzsanna szexológus a Velvetnek.

Nem a vágy hajtja a nőt az ágyba, hanem a motiváció, hogy sosem volt orgazmusa

Azoknál a nőknél, akik élvezik mindazt, amit csinálnak, csak a nagy bumm hiányzik a végéről, tulajdonképpen arról van szó, hogy valami miatt nem tudnak átbillenni a csúcs szintjére. E mögött állhat a kontrollvesztéstől való félelem is, hiszen pont' attól igazán élvezetes a szex, ha megvan az elvesztem a fejem hangulat. Azt azért tegyük hozzá, hogy nagy valószínűséggel nem épp egy röpke, egyéjszakának se nevezhető, alkalmi vécés szexjelenetben fog mindez kiteljesedni. Sok nő, aki ebben a cipőben jár, úgy próbál meg kiutat találni, hogy minél több mindenkivel lefekszik, azzal a gondolattal, hogy majd a következő partner lesz az, akivel átélheti az orgazmust. Ilyenkor nem a vágy hajtja az ágyba a nőt, hanem a motiváció, hogy sosem volt orgazmusa, na majd most.

Azokon azonban, akik neveltetés vagy más egyéb okok miatt nem nyúltak soha magukhoz, nem maszturbáltak soha, a nyitottság sokat segíthet. "Nem lehetetlen, hogy a saját testén keresztül ismerje meg az érzést. Előfordul, hogy valakinél az önörömszerzés kimaradt valamiért, ha nyitottabb, nem lehetetlen, hogy a saját testén keresztül ez menni fog"– mondta a szakember.

Ha feszítő a probléma, célszerű szakemberhez fordulni

Azok, akik az orgazmushiányt gondnak élik meg, jobb, ha minél hamarabb szakemberhez fordulnak, ugyanis minél tovább halogatják, annál több kudarcot élhetnek meg. Ha ez a probléma annyira feszítő, hogy a hangulatra és a kapcsolatra rányomja a bélyegét, ha például két éve nincs szex, akkor mindenképpen szakemberre van szükség. Terápiás helyzetben a nőben és a férfiben egyaránt lévő gátakat, neveltetetést, tapasztalatokat oldják fel a szakemberek. Akkor is célszerű tanácsot kérni, ha a szex minősége, gyakorisága, vagy annak intim hangulatában változás történt, amit akár hónapokig nem tudnak megoldani a párok.

Ha azonban a férfi ügyes, képes felfedezni aktuális nője testét, és igyekszik nem azt hinni, hogy a jó szex minősítése abban mérhető, hány orgazmusa van a nőnek – persze ha nincs vaginizmusa a partnerének –, elkerülhető a frusztráció.



Már az iPaddel is lehet szexelni

$
0
0
Egy konzol és egy gumicső szükséges az élvezethez a tablettel, főleg azok fogják igazán élvezni, akik a POV pornóra gerjednek. A tabletet egy konzolba kell tenni, a konzolba pedig be kell dugni a műpuncit, és kész is.

A szexipar mindig is élen járt a kreatív megoldásokban, és ahogy várható volt, megoldották a világ egyik legégetőbb kérdését: hogyan lehet úgy maszturbálni, hogy közben az ember pornót néz a tableten?

Úgy, hogy összeszereli a műpuncival, amit természetesen a műpuncigyár, a Fleshlight készített el. Azt a problémát is megoldották, hogy aki szeretne, többféle műpuncit is cserélgethet kedvére: a LaunchPad névre keresztelt segédeszköz két részből áll, egy konzolból (25 euro, azaz 7731 Ft), amibe a tabletet kell betenni, és a műpunciból, amit a tabletes konzolba kell bedugni. A műpunci bármelyik Fleshlight műpunci lehet, tetszés szerint. A Fleshlight a segédeszközt úgy reklámozza, mintha kifejezetten a távkapcsolatban élő pároknak szánták volna, a valóságban nehéz elhinni, hogy nem a pornófogyasztóknak szánták. Azon belül is a POV kategória imádóinak.

A Fleshlight nem az egyetlen szexiparos cég, amelyik próbálkozik az okostelefonok, tabletek és a szexualitás összehangolásával. A magyarországi börcsi szexuális segédeszközgyárban készítenek elsőként a világon olyan vibrátort, ami telefonos applikációval és bluetooth-szal működtethető. Minderre úgy tűnik, igény is van, a Fleshlight felmérései szerint a pornófogyasztók 50 %-a a telefonjáról vagy a tabletjéről néz pornót, és nem a számítógépe előtt ül. „A tablet lehetővé teszi, hogy a pornót valóban mobil formában fogyasszák, és kényelmesebben nézhetik a kedvenc tartalmaikat"– írta a Daily Dotnak a Fleshlight markegint managere, Daniel Pacheco. A konzolos műpunci atekintetben mindenképpen meglepő fejlesztés, hogy az Apple cég híresen távol tartja magát a felnőtt tartalmaktól, legalábbis az Apple Store biztosan kizárja a pornográf tartalmakat.

Arról, hogy mennyire fonódik össze az okostelefonok és a szexualitás, a SurveyMonkey oldalon készült Mobile Nations Smartphones and Sex nevű kutatás eredményeiből látható. A február 7. és 10-e között lefolytatott felmérésből kiderült, hogy a felmérésben résztvevők 37%-a online próbál partnert keresni, továbbá, hogy azoknak, akik online keresnek partnert, 54%-a 18 és 24 év közötti. A férfiak 28%-a, a nők 21%-a telefonon beszéli le a randit, hogy a 18 és 24 év közötti korosztályban rengetegeten szakítanak smsben – sokkal többen, mint a 25 év felettiek.

Geri Halliwell a nyakáig tolta a melleit

$
0
0
Geri Halliwell és partnere, Christian Horner (a Red Bull Racing mostani csapatfőnöke) július 2-án Londonban elmentek egy jótékonysági rendezvényre, ahol Forma 1-es érdekeltségű hírességek gyűjtöttek pénzt egy gyermekkórháznak. A rendezvény sikerét alighanem fokozta, hogy az énekesnő (egykori Spice Girls tag) mennyire kipakolta a melleit, amit alábbi minigalériánkban megtekinthet.


Katalin hercegnő grimaszai mindent visznek

$
0
0
Mit gondol, kinek szurkolt Katalin hercegné szerdán,a wimbledoni teniszbajnokságon? A grimaszai sokat segíthetnek, de ha még mindig nem tudja, mert mondjuk pont annyira távol áll öntől a tenisz, mint tőlünk, akkor kattintson a SportGéza vonatkozó cikkére. Szóval Katalin hercegné férjével, Vilmos herceggel a címvédő Andy Murray és a bolgár Grigor Dimitrov meccsét nézte meg, amiben Murray maradt alul. Katalin hercegné pedig így izgulta végig a meccset:


Tyra Bankset gigacombjai mentették meg a villantástól

$
0
0
Ha eddig nem értette, hogy a legtöbb fotón miért csak mellig vagy derékig látszik a negyvenéves modell, hát most megkapja a választ: azért, mert méretes narancsbőrős combjai vannak. Oké, ülve mindig előnytelenebb a súlyeloszlás, na de nem ennyire. Az alábbi képet egyébként szerdán lőtték Tyra Banksről, aki épp fiújával (állítólag smink nélkül. Aha.) távozott egy étteremből. A combjai egyébként ezeknél a képeknél igen jó szolgálatot tettek neki, nélkül ugyanis valószínűleg tekintélyeset villantott volna.


Ez az idei nyár idegesítő kislányslágere

$
0
0
A Shower nem olyan büntetően rossz, mint a Friday, de van olyan idegesítően fülbemászó, mint a Call Me Maybe volt tavalyelőtt. Ismerje meg a 17 éves Becky G-t, mert lehet, hogy idén a kelleténél sokkal többet fogja hallani és látni őt, illetve ZUHANY című számát.

Most, hogy végre július van, meg is jelent az idei nyár zavaróan fülbemászó kislányslágere, a Shower (zuhany). Előadója a 17 éves Becky G, aki bár nem olyan rossz, mint Rebecca Black és a Friday című száma, de van olyan idegesítő, mint Carly Rae Jepsen, aki két éve rászabadította a világra a Call Me Maybe-t.

Becky G a Showerben természetesen tiniszerelemről énekel, meg arról, hogy milyen jó a tükör előtt táncolni, és a zuhany alatt énekelni, illetve arról, hogy La Di La Da La Da. És teszi mindezt egy olyan videóklipben, ahol vele együtt bulikázik tök spontán sok-sok tizenéves, köztük egy még mindig erősen fiatalkorúnak tűnő, ellenben nyakig kivarrt Justin Bieber-hasonmás.

Becky G egyébként 1997-ben született Rebbeca Marie Gomez néven, és nem ez az első kislányslágere. Tavaly például nagyon kreatívan feldolgozta Jennifer Lopez Jenny from The Block című alkotását, és megcsinálta belőle a Becky from The Blockot, amit már majdnem 14 millióan néztek meg a Youtube-on.

Szóval jegyezze meg Becky G nevét, mert ha idén többször is meghallja a rádióban azt, hogy La Di La Da La Da, akkor legalább tudni fogja, hogy ki énekli ezt a szörnyen dallamtapadós zenét.

Scherzinger a családja elől is titkolta bulimiáját

$
0
0
Az énekesnő a mai napig alig bírja ki sírás nélkül, ha arról beszél, milyen volt lelkibetegen, bulímiásan élnie. Volt, hogy ájultan találtak rá a padlón, a rengeteg hányástól pedig elment a hangja.

Nicole Scherzinger interjút adott a brit Cosmopolitannek, ebből a Mailen találtunk néhány részletet. A 36 éves énekesnő mostanában elég jó életet él, mert folyamatosan hívják mindenhová, és nemrég volt a hatodik közös évfordulójuk vőlegényével.

Most viszont nem erről beszélt, hanem arról, hogy mennyire nehéz még mindig visszaemlékeznie élete egyik legrosszabb időszakára, amikor depressziós, bulímiás volt, és folyamatosan csak dolgozott. „Ha eszembe jut, megpróbálok nem sírni. Ez egy borzasztó, bénító betegség, és nagyon sötét időszak volt [az életemben]. Ezért tudok annyira együttérezni azokkal, akik a démonjaikkal, és a fejükben lévő hangokkal küzdenek, akik nem jók magukhoz. Megfoszt attól, hogy éld az életed.”

A problémái külső szemlélőnek nem tűntek fel, de annyira kikészítette magát, hogy többször ájultan, a padlón fekve találtak rá, a hangja pedig elment a hányástól. Ekkoriban még a Pussycat Dolzzal turnézott, ami rettentően stresszes időszak volt – mondja ő –, például a csapaton belüli féltékenykedések miatt. Evészavarait előttük is titkolta, a feszültségek miatt viszont kivált közülük, és igaza volt: nélkülük sikeresebb, és a jelek szerint boldogabb is.

2012-ig nem beszélt a bulímiájáról, megvolt rá az oka. „Sosem beszéltem róla, nem akartam eljátszani az áldozat szerepét, és a családomnak sem akartam elmondani, mert azt nem viselték volna el. Azt hiszem, ez egyfajta függőségem volt. Sosem drogoztam, de mintha ezzel egyfajta függőséget tápláltam volna. Amikor lejöttem a színpadról, nagyon fel voltam dobva, aztán hazamentem, és egyedül voltam, úgyhogy ilyesmiket csináltam.”


Cameron Diaz nem véletlenül néz ki ilyen őrült jól

$
0
0
Negyvenegy éves, de ez nem állította meg őt abban, hogy fürdőruhában pózolva ossza meg a világgal, mennyire király lesz az élet, ha elkezd nem stresszelni rajta.


Cameron Diaz nemrég egy férfimagazin címlaplánya lett csodálatos lábainak köszönhetően, a nekik adott interjúban pedig kifejtette, milyen érzés negyvenesnek lenni.

„Ez a legjobb kor! Az a sok szarság, ami körülvesz bennünket, kezd eltűnni, mert az ember lánya ilyenkor már vagy pontosan tudja, hogyan működnek a világ dolgai, vagy csak nem érdeklik őt.Többé nem fél a férfiak véleményétől és a sors kiszámíthatatlanságától sem.″

Legújabb filmjében, a Szexvideóban nem csak meztelenre fog vetkőzni, gyereket is szül majd, és jó ürügyet szolgáltatott arra, hogy kifejtse, magabiztossága ellenére miért nem akarja a gyerekszülést saját életében is megvalósítani: „Egy gyerekkel nagyon sok feladat jár együtt. A saját életed mellett másokéért is felelni... Én ezt nem vállaltam be.″

Donatella Versace magyar pasit választott

$
0
0
Zahorán Bertoldról januárban hallottunk először – ő volt az a magyar modell, aki a Givenchy legutóbbi ősz-téli divatbemutatóját nyitotta Párizsban. Mi persze rögtön felfigyeltünk rá, hiszen mindig figyeljük a külföldön sikeres magyarokat, de úgy tűnik, nemcsak mi figyeltünk fel rá. Fél évvel később a mezőberényi srác már több nagy márkánál is szerepelt a milánói divathéten, többek között Giorgio Armani és Donatella Versace cége is kiválasztotta őt a castingon. Zahorán Bertold most járt először Milánóban, a Dómmal szemben találkoztam vele egy fülledt szerda délutánon. A divathét két nappal később kezdődött.

Egyáltalán nem ismertem fel könnyen elsőre, pedig viszonylag sok fotót láttam róla előzőleg, de mentségemre legyen mondva, hogy Zahorán Bertold, a Trendattack modellje baseball-sapkában várt rám, egy kávézóban ülve, és az arca alig látszott. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne ő feltűnő jelenség, ha éppen nem álcázza magát: kávézás után sétáltunk fél órát a városban, és rengetegszer észrevettem, hogy a járókelők nagy részének megakad rajta a szeme. Pedig a hamarosan kezdődő divathét miatt éppen hemzsegtek Milánóban a férfimodellek, de Zahorán Bertold, úgy látszik, még közülük is kitűnik. Mondjuk hozzá kell tennem, hogy szerintem sokkal jobban áll neki, amit magától hord (vagy legalábbis amit aznap felvett), mint amiket a divatbemutatókon ráadtak.

Én javasoltam egy fagyizást, amikor pont egy nagyon jó hely előtt mentünk el, de abból nem lett semmi. Csak kávéztunk, mert mint kiderült, a bemutatószezonban egy férfimodell is csak kávén és csirkesalátán él, nem csak a lányoknak kell vigyázniuk arra, hogy mit fogyasztanak. A fiúk maximum megtoldják a diétát egy kis erősítéssel esténként a szálláson. Utólag persze hülyének érzi magát az ember, hogy hogyan juthatott egyáltalán eszébe egy modellt két nappal a divathét előtt fagyizásra csábítani, de Zahorán Bertoldnak a szeme se rebbent, egy udvarias mosollyal visszautasította az ötletet.

Szóval azt mesélte el a kávé mellől, hogy húsz éves és Mezőberényben született. A középiskolában kollégista volt, sporttagozatra járt, és mindkettő nagyon jól jön most neki a modellkedéshez: egyrészt hozzá van már szokva, hogy sosincs otthon a családdal, másrészt ugye a sporttól a már meglévő adottságai mellé olyan fizikuma lett, hogy annak alapján a férfimodell-szakma legmagasabb csúcsainak közelébe került. Megjegyzi egyébként, hogy kicsit nagydarabnak számít a manökensrácok egy részéhez képest, ezért például a londoni divathéten nem is próbálkozott a castingokkal, mert az ottani tervezők a kifejezetten vékonyakat részesítik előnyben. Párizsban és főleg Milánóban meg New Yorkban azonban más a helyzet.

És más Kínában is. Zahorán Bertold ugyanis ott kezdte a modellkedést, mert ugyan még a középiskola alatt ajánlották neki, hogy dolgozzon manökenként, az érettségit azért még letette Magyarországon, és csak azután vágott bele. És nem, a modellpálya még neki sem rögtön a Givenchynél kezdődött, hanem elment öt hónapra Pekingbe, ahol főként katalógusokhoz állt modellt, heti sok órákban. Az emberek azt hiszik, hogy ez a pálya egy főnyeremény, mert az ember nem csinál semmit, viszont utazik és keres nagyon sok pénzt – na ez az elején biztosan nincs így, még a legszerencsésebbeknek sem. Itt is keményen és kitartóan meg kell dolgozni azért, éjjel-nappal idegenektől körülvéve, hogy az ember feljebb jusson. Ráadásul gyakran olyan körülmények között, amikhez egy átlagos magyar tizenéves enyhén szólva nincs hozzászokva.

A modellpályán pedig egyvalamit nem lehet: panaszkodni. Zahorán Bertold sem tette ezt, még nekem sem, pedig nekem nyilván azt mondhatott volna, amit akar, mert nem tőlem függ a karrierje. Mesélt viszont egy sztorit, amikor arról kérdeztem, hogy mit csinál, ha nagyon nem tetszik neki a ruha, amit éppen viselnie kell. A kérdésre azt válaszolta, hogy ha nagyon nem tetszik neki a ruha, akkor természetesen nem csinál semmit – viszont egyszer együtt dolgozott egy sráccal, aki kerek perec megmondta munka közben, hogy ő nem hajlandó felvenni azt, amit éppen rá akartak adni. Nem tartottak igényt többet a fiatalember szolgálataira.

A kifutón a milánói divathéten – kattintson a képre a többi képért! Galéria: Zahorán Bertold a milánói divathéten (13 kép) Fotó: Vittorio Zunino Celotto / Europress / Getty

Zahorán Bertoldnak azonban összejött, ami annyi mindenkinek nem, a milánói divathét után már Párizsból írta meg, milyenek voltak az első napjai az olasz divatfővárosban, elégedett-e azzal, hogy hány divatbemutatóra sikerült bekerülnie: „az első nap Versace napi exkluzívban voltam, ami annyit jelent, hogy azon a napon kizárólag az ő kifutójukon sétálhattam végig. A második napon volt a Tod's és a harmadik napon az Emporio Armani. Ez volt ide az első utam, elégedett lehetek, sikerült felkelteni rám az érdeklődést, a show-k mellett még egy magazinfotózásra is behívtak.”

Sajnos Milánót nem sikerült megszerettetnem Zahorán Bertolddal, bár már évek óta itt töltöm az év kb. felét. Valószínűleg azért nem, mert én magam se szeretem különösebben. Ő utólag mindenesetre ezt mondja milánói élményeiről: „a városnak az elején nehéz volt megtalálni a szépségét, de ez amiatt lehet, mert az egész nap rohanás volt, hogy odaérjek mindenhova. Nagyon sok emberrel ismerkedtem meg és volt alkalmam régiekkel is találkozni. Mint várost, Párizst jobban szeretem, de Milánó közelebb lesz hozzám, mert azon a piacon nagyobb rám az érdeklődés. Nagy élmény volt személyesen találkozni Giorgio Armanival vagy akár Donatella Versacéval is, és még nagyobb öröm, hogy dolgozhattam is velük.”

Élete első milánói divathete után most következik élete második párizsi divathete, ahol máris túl van egy újabb Givenchy-bemutatón, ahol többek között Irina Shaykkel, Cristiano Ronaldo feleségével pózolt a show után, valamint két másik szupermodellel is, Isabeli Fontanával és Candice Swanepoellel. Aztán Párizs után remélhetőleg még egy hosszú és sikeres modellkarrier következik. Azután pedig, ha annak is vége, Zahorán Bertold azt tervezi, hogy visszatér a sporthoz-egészséghez: edzőként, táplálkozási tanácsadóként helyezkedik majd el.

Esküvői divat lett a fenékvillantás

$
0
0
Ha ön esküvőre készül, trenírozza a fotósát és a koszorúslányait az új őrületre! A lényeg, hogy a közös képen mindenki háttal áll és megmutatja a fenekét!

Kísérletezik már egy ideje a világ azzal, hogyan lehetne az olyan rém unalmas ceremóniákat feldobni, mint egy esküvő, illetve elkreatívkodni egy olyan konzervatív műfajt, mint az esküvői fotózás. Volt itt már macskavetés, melltartó nélküli ruhák divatja és a flashmob-esküvőké, de most forradalmi újítás gyűrűzött be a CollegeHumor szerint.

A drámai változás pedig nem más, mint a koszorúslányok fenékmutogatása. Ahogy a netes folklórban szokott lenni, most sem tudni, kik indították el a lavinát, de Amerikában nagy őrület lett, hogy az esküvőkön a menyasszony és a barátnői beállnak háttal a fotósnak, majd felrántják a szoknyájukat, hogy a fenekük egészét vagy felét büszkén mutogassák – régen az ilyesmihez baleset kellett. Össze is szedtünk néhány képet a párzásra invitáló állatias szokásról, kattintson a galériára!


Gyúrós Józsi a legszebb testre gyúr

$
0
0
A ValóVilág 6 izmokkal felszerelkezett Gyúrós Józsija testépítő versenyre készül, ezért dupla annyi energiát fektet az edzésbe, amióta kijött a villából.

Józsi kemény elhatározásra jutott. Úgy döntött, idén bajnok lesz a juniorok között, ha fene fenét eszik is – írja a Blikk. Mivel mással úgysem nagyon foglalkozik, erre biztos meg is van az esélye.

„Azt hiszem, nem titok, hogy imádom a testem. Még nem vagyok vele teljesen elégedett, de kőkeményen dolgozom azon, hogy így legyen. Akadtak, akik azt mondták, nem értik, mire ez a nagy önimádat, hiszen nem is nézek ki jól, de azokkal nem foglalkozom. Elképzelhető, hogy kicsit túlzásba viszem, de szerencsére ott nem tartok, hogy a csajomnál jobban szeressem magamat" - mondta nevetve Józsi, aki az őszi versenyre topformába szeretne kerülni és ígéri, övé lesz az ország legszebb férfiteste. Hajrá!

Forrás: Life.hu

Liptai Claudia jövőre a Játékszínben tűnik fel

$
0
0
A műsorvezetés mellett Liptai Claudia a színházi munkáit sem hanyagolja el. Német Kristóf pedig társulatában szívesen látja Claut.

Ahogy a Life.hu is megírta, Claudia legutóbb a Centrál Színházban Black Comedy trükkös komédiájában tűnt fel, most pedig a Játékszín társulatának igazgatója Németh Kristóf büszkélkedett azzal, hogy a színésznőt csapatában üdvözölheti.

„Liptai Claudia az évad utolsó előadásán! Jövőre a művésznő is csapatunk tagja lesz"– írta Németh Kristóf közösségi oldalán.

Forrás: Life.hu

Lily Allen megmutatta a fenekét

$
0
0
Lily Allen elment  egy londoni celebpartira. Ez így önmagában a kutyát sem érdekelné, de az énekesnő olyan ruhát vett fel, amelynek hátulja tulajdonképpen csak egy összefüggő zsinórrendszerből áll, szóval tökéletesen látszik, hogy milyen bugyit vett fel.

A cucc amúgy annak a ruhának a visszafogott kiadása, amelyet Rose McGowan vett fel az MTV videós díjkiosztójára 1998-ban. Jó, nyilván további különbség, hogy elöl nem villan belőle semmi, és Allen a sűrűbb zsinórozás alá is felvett egy bugyit. Hálistennek , mert már kezdtünk aggódni, hogy beleveti magát a ribiversenybe.

Forrás: Velvet.hu

Így bánt el az időjárás Katalin hercegnő új frizurájával

$
0
0
Még az olyan stílusikonoknak sem kedvez a napsütés és a nyári meleg, mint Katalin hercegnő: új frizurája hamar kidobta magából a gondosan besütött hullámokat.

Örök klasszikus a hatvanas évek ihlette hullámos haj, amelyet Katalin hercegnő is bevetett egy iskolában tett látogatása során.

A részben hátratűzött, részben besütött loknik azonban hamar kidobták magából a hullámokat. Hiába, a meleg és a páratartalom senkivel nem tesz kivételt. Katalin hercegnő haja nem aratott osztatlan sikert kritikusai körében, többen a királyi híresség valaha látott legrosszabb frizurájának kiáltották ki. Egy stíluskirálynőnek ennyi még belefér.

Forrás: Life.hu

Robin Williams - nem elvonókúra, csak finomhangolás

$
0
0
Egy szenvedélybetegségekkel foglalkozó terápiás klinikára vonul be Robin Williams, hogy folytassa 12 pontos elvonókúráját.

Az Oscar-díjas hollywoodi színész „nagyon büszke” arra, hogy továbbra is elszánt a szenvedélybetegség teljes leküzdésére – idézte a Tmz.com internetes oldal Williams szóvivőjét.

A szóvivő szerint nincs szó visszaesésről, hanem csak „megelőző” lépésről. Megfogalmazása szerint a színész másfél évi munka lezárultát használja ki arra, hogy feltöltődjön és profi segítséggel „finomhangolásnak” vesse alá magát.

A Tmz.com szerint a színész már a Minnesota államban lévő Hazelden Központban tartózkodik, ahol az úgynevezett 12 pontos programba kapcsolódik be újra.

Robin Williams 2006-ban egyszer már szüneteltette a forgatásokat, miután nyilvánosan is elismerte, hogy alkoholproblémákkal küzd és kezelésnek veti alá magát. Húsz éven át tiszta volt, de újra elkezdett inni – fogalmazott akkoriban a színész. A hetvenes években komikusként elért hatalmas sikerek után saját elmondása szerint bőven fogyasztott kokaint és alkoholt.

A színész 1998-ban kapott Oscar-díjat a Good Will Hunting című filmben nyújtott alakításáért mellékszereplőként. Legutóbb A nagy nap, A komornyik és az Eszementek című filmekben volt látható.

Forrás: MTI

Kembe Sorel - az életem nem a csajozásról szól

$
0
0
Kondákor Zsófi és Kembe Sorel a Jóban rosszban című sorozat forgatása alatt szeretett egymásba, majd hamarosan megszületett szerelmük gyümölcse, Katja. A kislányt először mutatták meg az Aktív stábjának és nézőinek.

Kondákor Zsófi bevallotta, hogy szinte újra kellett tanulnia a babaápolási praktikákat, mintha első gyermekét várta volna, de természetesen már Kembe Sorel is kiveszi részét a gyermeknevelésből, ha Zsófinak dolgoznia kell.

Katja nagyon közvetlen, és szerencsére Beni, Zsófi fia is nagyon szereti a kislányt, semmi jelét nem mutatja a féltékenységnek, inkább védi. Idén nyáron Horvátországba készülnek nyaralni, ezért Sorel már a családi autó beszerzésével foglalkozik, amiben babakocsistól, plüssállatostól elférnek.

Sőt, szóba került egy esetleges kistesó vállalása is. Az egykor szinte minden este bulizó agglegény ma már a kényelmet és a biztonságot részesíti előnyben.

"Ma már az életem nem a csajozásról, hanem a családról szól" - hangsúlyozta a Jóban rosszban című sorozat szereplője, Kembe Sorel.

Forrás: Sztárklikk

Bereczki Zoli - köszönöm mindenkinek a segítséget

$
0
0
Bereczki Zoltán a közelmúltban egyik koncertjéről a másikra igyekezett, ám útközben nem várt nehézségei adódtak. Az előadóművész az egyik közösségi portálon, a rajongóihoz fordult segítségért.

"Az van, hogy két fellépés között, az autópályán felrobbant a jobb első gumink. Egy kis szerencsével talán eljutunk Szolnokig, de ott a koncert után szükségünk lesz egy nyitva tartó műhelyre" - tudatta Bereczki Zoli, akinek végül megoldódott a problémája.

"Már új kerék van a kocsin, nagyon köszönöm mindenkinek a segítséget! Kalandos és küzdelmes nap volt."

Forrás: Sztárklikk

Gombos Edina - nagy harcaink lesznek egymással

$
0
0
Joshi Bharat Másképpen című műsorában arról faggatta Gombos Edinát, hogy mikor jön a második baba. Az Aktív műsorvezetője bevallotta, néha úgy érzi, hogy felkészült rá, ám olykor, ha meglát egy pocakos kismamát, rájön, hogy nem szeretne a helyében lenni.

Edina férje, Alberto nagyon vágyik még egy gyerekre, de úgy gondolják, ahogyan Miri is, a kistestvér is akkor fog majd érkezni, amikor eljön az ideje.

"Miri hihetetlenül cserfes, nagydumás, nagyon cuki gyerek. Azt gondolom, nekünk nagyon nagy harcaink lesznek egymással, ez már most kijön. Nagyon karakteres, persze nem baj, hogy ilyen, tudja, mit akar, önálló véleménye van mindenről, harcol velem, az apját pedig az orránál fogva vezeti. Hatalmas az igazságérzete már ötévesen" - hangsúlyozta Gombos Edina, akitől - mint már sokan mások - Joshi Bharat is megkérdezte, mikor jön Miri kistestvére.

"Az apuka nagyon szeretné, de ebben sem vagyunk hasonlóak. Néha úgy érzem, hogy felkészültem rá, de sokszor meg az van, amikor látok egy kismamát, hogy nem érzem azt, hogy jaj de jó lenne már nekem is. Miri abban az időben született, amikor még nem gondolkodtunk abban, hogy jó lenne babázni, de egyszerűen jött. Mi ezt égi jelnek tekintettük, mert mint egy kis angyal berobbant az életünkbe, amikor éppen annak rossz szakaszában voltunk. Én azt gondolom, hogy a második gyerek is valahogy úgy fog érkezni, pontosan akkor, amikor neki jönnie kell. Beszélünk róla sokszor, tervezgetjük, tudjuk, hogy mindenképpen kell majd Mirinek egy kistestvér, de hogy mikor, nem tudom igazából" - mondta a népszerű műsorvezető, Gombos Edina.

Forrás: Sztárklikk

Nótár Mary - szülésznőnek készültem

$
0
0
Nótár Mary muzsikus családból származik. Nevét egy tévéműsorból azok is megismerték, akik nem hallgatnak mulatós zenét. Tizenkét éves korától dolgozik.

"Ezt úgy kell érteni, hogy már jártam fellépni apukámmal, aki szintetizátoros volt és a nagyapámmal, aki pedig prímás. Nem volt átlagos gyerekkorom, hisz a tanulás mellett nyolc éves koromtól zenét tanultam. A többi gyerek leckeírás után ment bicajozni, játszani, nekem pedig apuékkal kellett gyakorolni. De nem bántam, mindig imádtam muzsikálni. Megtanultam szintetizátorozni, gitározni, alapszinten hegedülni, és persze énekeltem. Mindenre a családom tanított. Persze közben iskolába is jártam, egészségügyi szakközépiskolában érettségiztem. Szülésznőnek készültem, de közben egy tehetségkutatón felfedeztek. Tizenhat éves koromban megjelent az első lemezem, úgyhogy a zene miatt nem tanultam tovább" - mesélte a Gyöngy magazinnak Nótár Mary, akinek a szülei Írországba mentek dolgozni. Édesapja abbahagyta a zenélést, egy szállítmányozási cégnél helyezkedett el.

Mary fejében is megfordult, hogy külföldön próbál szerencsét, de a maradás mellett döntött, mert nagyon szereti Magyarországot és a rajongók szeretete számára pótolhatatlan.

"Minden este, minden koncert végén hálát adok a Jóistennek, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, amiért születtem" - hangsúlyozta a tehetséges énekesnő.

Forrás: Sztárklikk

Nagypapa lett Nicolas Cage

$
0
0
Megszületett a színész fiának gyermeke, aki a Lucian Augustus Coppola Cage nevet kapta.

Büszke nagypapa lett Nicolas Cage. Az 50 éves színész fiának, Weston Cage-nek a felesége július 1-jén hozta világra a kisfiút, aki a nagyon komoly Lucian Augustus Coppola nevet kapta szüleitől.

„A Lucian román eredetű név, ahogyan én is az vagyok. Az Augustust Weston nagypapája után kapta"– magyarázta a választásukat az édesanya, Danielle. Hozzátette, Weston és ő így akart tisztelegni a két nagyapa emléke előtt. A ma 23 éves Weston Nicolas Cage és egykori barátnője, Christina Fulton kapcsolatából született. Gratulálunk nekik!

Forrás: Life.hu

Viewing all 4118 articles
Browse latest View live